Dombvári: A kulacsomba csempészték a doppingot

Dombvári Bence, kajak-kenu
Szolnok, 2015. augusztus 26. Az első helyen célba ért Dombvári Bence a kajak-kenu országos bajnokság férfi kajak egyes 1000 méteres versenyszám döntője után Szolnokon 2015. augusztus 26-án. MTI Fotó: Mészáros János
Vágólapra másolva!
„Eljutott a kajak-kenu oda, hogy valaki szándékosan az italomba csempészte a doppingszert” – jelentette ki a szteroidhasználattal lebukott Dombvári Bence egy tévéinterjúban. Azt mondja, abszurd az egész, hiszen ilyen szert ma már senki sem használ.

„Azon gondolkozom egy hete, hogy ha nem tiltanának el, akkor lenne-e erőm folytatni így, hogy ebben a sportágban nem elég a vízen nyerni” – így kezdte az interjút a TV2 szerda reggeli műsorában a múlt héten doppingoláson ért magyar kajakos, Dombvári Bence.

Később meg is mondta, pontosan mire gondol: „Vádaskodni nem szeretnék, de tudjuk, hogy a sportágban létezhet ilyen, és sajnos eljutottunk idáig, hogy [a doppingszert]

A múlt héten derült ki, hogy egy válogatott kajakos doppingmintája pozitív lett. Pár órával később megírtuk, hogy Dombvári lehet az, és kedden, a B próba eredménye tudatában a szövetség megerősítette, hogy róla van szó.

Dombvári Bence a tavalyi ob 1000 méteres számának megnyerése után Forrás: MTI/Mészáros János


Dombvárit tavaly tíz hónapra eltiltották, miután kokainhasználaton érték. A visszatérése után idén megnyerte mind a három olimpiai válogatót, egyesben, párosban és négyesben is kvalifikálta magát a riói olimpiára (olyan még nem volt, hogy egy magyar kajakos három számban induljon az olimpián).

Könnyen és sokáig kimutatható

A 23 éves sportoló a műsorban azzal érvelt az ártatlansága mellett: egy kajakos nem használ ilyen szert, hiszen mindenki nagyon jól tudja, hogy annyira egyszerűen és annyira sokáig kimutatható, hogy nem érdemes senkinek ezzel doppingolni, akit hetente vagy akár havonta ellenőriznek.

A teszt ugyanis anabolikus szteroid, sztanozolol nyomait mutatta ki a szervezetében.

Az interjúban ugyanakkor Dombvári elismerte, „a sportoló felelőssége, hogy mit visz be a szervezetébe, és ebbe beletartozik az is, hogy odafigyel a kulacsára, az ebédlőasztalnál nem hagyja ott a poharát”.

13 hónap alatt 45 teszt?

A szövetség legutóbbi közleményében is szerepelt, és az interjúban is elhangzott, hogy alig több mint egy év alatt 45-ször ellenőrizték Dombvári Bencét, és eddig minden tesztje negatív lett. Ez azt jelentené, hogy 9-10 naponta volt egy doppingtesztje, ami minden szempontból szürreális gyakoriságnak tűnik. Az Origo azonban úgy tudja, a 45-ből nagyjából 40 valójában csak drogok (így kokain) kimutatására alkalmas gyorsteszt volt. Megkérdeztük a szövetséget is arról, hogy tényleg 45 doppingellenőrézse volt-e a versenyzőnek, de egyelőre nem kaptunk választ.

Dombvári klubja, a Honvéd szakosztály-igazgatója, Horváth Gábor azt mondta, szerinte a versenyző „van annyira okos fiú, hogy nem kockáztatná az egész életét. Mert ha nem tudja bizonyítani az igazát, akkor egy életre kivégezte magát ebben a sportágban”. Hozzátette, Dombvári feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

Arról, hogy a történtek után milyen gondjai vannak a riói olimpiára készülő kajak-kenu válogatottnak, itt olvashat.