Vágólapra másolva!
Pénteken újabb két kitűnő magyar sportoló örökítette meg kézlenyomatát az utókor számára: Németh Ferenc és Nagy Imre olimpiai bajnok öttusázó. A Hemingway Alapítvány által létrehozott Magyar Sportcsillagok Falán - amely a Testnevelési Egyetem aulájában tekinthető meg - ezzel 147-re nőtt a "tenyerelések" száma.

A már hagyományos eseményen a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) képviseletében megjelent Császári Attila elnök és Pécsi Gábor technikai igazgató, valamint a sportág több egykori képviselője.

Császári Attila méltató beszédében kiemelte, hogy Nagy Imre az egyetlen magyar öttusázó, aki mind a 3 színű olimpiai éremből őriz a vitrinében: 1960-ban Rómában csapatban első, egyéniben második lett, míg 1964-ben, Tokióban csapatban bronzérmet szerzett. Németh Ferencnek, a magyar öttusázás első egyéni olimpiai bajnokának pályafutása - a MÖSZ-elnök szavai szerint - sérülések miatt sajnálatosan rövidre sikerült, ám a sport melletti elkötelezettsége erős, versenyzői pályafutása után jelentős szerepet játszott a Csepel vívószakosztályában.

Németh Ferenc megköszönte a lehetőséget, mivel ilyenben még nem volt része, köszönetet mondott mindazoknak, akik idáig segítették pályafutásában. Elsősorban Benedek Ferenc edzőt méltatta, aki kezdetektől a mestere volt, majd a Csepelnél együtt dolgoztak. A másik ünnepelt, Nagy Imre reményét fejezte ki, hogy az utódok hamarosan szélesítik majd a "tenyerelő öttusázók" körét.