Vágólapra másolva!

Öt magyar döntős a junior öttusa-vb-n

A nők mezőnyében négy, a fiúkéban egy magyar került be a hagyományos verseny döntőjébe a portugáliai Caldas da Rainhában zajló junior öttusa-világbajnokságon.

A lányoknál Gyenesei Leila második, Kovács Sarolta pedig a 17. lett az A csoportban, míg a B-ben Tóth Adrienn negyedikként, Cseh Krisztina ötödikként zárt.

A fiúknál Kasza Róbert a nyolcadik helyen végzett a B csoportban. Ugyanitt Demeter Bence a 21. helyre szorult, így nem jutott tovább, akárcsak az A csoportban 34. Várbogyai Zsolt sem.

Mindkét nemben csoportonként az első 18 került a döntőbe. A nők mezőnye - a viadal honlapjának tanúsága szerint - 61, a férfiaké 70 fős volt.

A női finálét csütörtökön, a férfit pénteken rendezik, azután következnek a váltóversenyek.