Vágólapra másolva!

Három magyar is döntős az öttusavébén

A négy magyar induló közül három - Németh Róbert, Marosi Ádám és Tibolya Péter - jutott be a szombati döntőbe a londoni öttusa-világbajnokság hagyományos versenyében. A vb-újonc, egyéni induló Demeter Bence kiesett. A csütörtöki selejtezőben a 96 résztvevő három csoportban küzdött a további szereplést lehetővé tevő első tizenkét-tizenkét hely valamelyikének megszerzéséért. Németh az A-ban hetedik, ugyanitt Demeter 14., a C-ben Marosi második, Tibolya pedig nyolcadik lett. A fináléban négy válogatott szerepelhet háromfős, komplett csapattal, a magyaroké mellett még a cseheké, litvánoké és az oroszoké.

Németh a végeredményt tekintve jó vívással kezdett, bár menet közben volt egy hullámvölgye, végül a hatodik legjobb eredménnyel, 900 pont fölött zárt, majd úszásban is a mezőnye első harmadához tartozott, így a lövészettel kombinált futást a hatodik helyről kezdhette meg. A csoport 32 tagja közül 12 jutott tovább, Németh a végére összetömörülő élmezőnnyel együtt hetedikként futott a célba.

A vb-újonc, 19 éves Demeter, aki a csapatversenyben nem érdekelt, kevésbé vívott jól, 700 pont alatti teljesítménye csak a 26. helyre rangsorolta őt. Az úszásban ezt követően az ötödik legjobb időt érte el, de ezzel is csak huszadik volt két szám után. Hátránya ugyanakkor egy futás közbeni jó lövészettel ledolgozhatónak tűnt, végül azonban csupán a 14. helyig tudott előrelépni.

"Kicsit csalódott vagyok, hogy nem jutottam be a döntőbe. A vívás általában jól szokott menni, most valahogy nem sikerült, pedig már szerepeltem felnőttek között, ha nem is ilyen erős mezőnyben" - mondta a verseny után. "Az uszodában egyéni csúcsot értem el, azzal elégedett vagyok, a lövészetben viszont sokat rontottam, emiatt nem jött össze a döntőbe kerülés."

Hozzá hasonlóan búcsúzott többek között a kétszeres olimpiai bajnok orosz Andrej Mojszejev, aki nyolcadikként vágott neki a kombinált számnak, végül azonban csak 28. lett.

A C csoportba sorolt Marosi Ádám és Tibolya Péter is bejutott a szombati döntőbe. Marosi, aki idén három Világkupa-versenyen állt dobogón és az Európa-bajnokságon bronzérmet nyert, szokásos jó úszásával mindjárt az elején az élcsoportba került - az első számban a harmadik legjobb időt érte el -, majd 1000 pontos, eredményes vívásával ezt a helyét meg is erősítette, így a lövészettel kombinált futásnak nagyon kedvező pozícióból vághatott neki, s végül másodikként ért célba. Izgalomra nem volt ok.

Nem így Tibolya esetében, aki a még éppen továbbjutás érő 12. helyről vághatott neki a kombinált számnak. Úszásban a mezőny hátsó részében zárt, de ez a papírforma alapján nem okozott meglepetést, mint ahogy az sem, hogy vívásban fokozatosan zárkózott fel. A baj csak az volt, hogy a nagyon eredményes kezdeti asszózás után a második szám vége felé elbizonytalanodott, egymás után gyűjtötte be a vereségeket, vagyis nem tudott magának kényelmes helyzetet teremteni a zárásra. Így is öt győzelemmel többet aratott, mint ahány vereséget szenvedett, csakhogy kicsit jobb vívófinissel ő is nyugodtan készülődhetett volna a duplaszámra. Így viszont az első lövészet után máris kieső helyen állt, aztán a másodikat követően megint továbbjutó volt, és a harmadik után is ez maradt a helyzet, végül csoportnyolcadik lett.

Pénteken a nők hagyományos versenyének selejtezőjét rendezik a Crystal Palace Park Nemzeti Sportközpontjában. A mezőnyben ott lesz Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és egyéni indulóként Cseh Krisztina.