Vágólapra másolva!
Földházi Zsófia és Kovács Sarolta a visszafogott pénteki szereplés után a szombati lovaglásban és kombinált számban sem remekelt, így előbbi a 24., utóbbi pedig a 32. helyen zárta a tajvani Kaohsziungban zajló öttusa-világbajnokságot.

A vb honlapja szerint a rossz időjárási körülmények miatt pénteken félbeszakított női fináléban a napot 20. helyről kezdő, idei Európa-bajnok Földházi a lovaglás során 1080 pontot gyűjtött, míg a lövészettel egybekötött futást 13:31.74 perces idővel zárta, s ért célba 24.-ként.

A korábbi vb-ezüstérmes Kovács Földházitól 20 ponttal elmaradva kezdte a napot, melyen 1120 pontot lovagolt, a kombinált számban viszont gyengélkedett (14:16.88 perc), s csak a 32. lett.

Az egyéni versenyt a litván Laura Asadauskaite nyerte meg a brazil Yane Marques és az orosz Donata Rimsaite előtt. Csapatban a britek győztek.

A fináléban mindössze négy ország képviseltette magát három versenyzővel, azaz teljes csapatával, így a magyarok Gyenesei Leila selejtezős kiesése ellenére is a hetedikek lettek.

eredmények, női döntő, egyéni:
1. Laura Asadauskaite (Litvánia) 5312 pont
2. Yane Marques (Brazília) 5292
3. Donata Rimsaite (Oroszország) 5284
...24. FÖLDHÁZI ZSÓFIA (Magyarország) 4976 (vívás: 12 győzelem/22 vereség, 712 pont, úszás: 2:11.23 perc/1228 pont, lovaglás: 1080 pont, kombinált szám: 13:31.74 perc//1956 pont)
...32. KOVÁCS SAROLTA (Magyarország) 4816 (12/22, 2:12.81/1208, 1120, 14:16.88/1776)

csapat:
1. Nagy-Britannia (Kate French, Samantha Murray, Mhairi Spence) 15368 pont
2. Kína (Csang Hsziao-nan, Liang Van-hszia, Csen Csian) 15236
3. Ukrajna (Hanna Burjak, Anasztaszija Szpasz, Viktorija Terescsuk) 15020
...7. MAGYARORSZÁG (Földházi Zsófia, Kovács Sarolta, Gyenesei Leila) 13416