Vágólapra másolva!
November 28. és december 2. között Szombathely ad otthont az idei év legjelentősebb hazai röplabdás eseményének, a férfi olimpiai előselejtezőnek. A tornán a magyar válogatott mellett pályára lép a világbajnoki ezüstérmes lengyel, az Európa-bajnoki negyedik helyezett finn, valamint a dán, a belga és az észt nemzeti csapat. Ezúttal a magyar válogatott feladója, a román Constanta játékosa, Toronyai Miklós latolgatja az esélyeket.

Érdekes, a nemzetközi élmezőnyben szokatlan rotációs rendszert alkalmaz a feladó poszton Stelio De Rocco, a román CVM Tomis Constanta olasz edzője. Az egyik meccsen Sergiu Ilies játszik, a másikon pedig Toronyai Miklós. A feladó és az ütőjátékosok kapcsolata nagyon fontos a röplabdában, ezért ez a szisztéma komoly technikai nehézségeket is okozhatna.

De érdekes módon nem okoz. A román együttes eddig mind a nyolc bajnoki meccsét megnyerte, a tabella élén áll, a CEV-kupában pedig a finn Perungan Pojat Rovaniemi búcsúztatásával bejutott a legjobb 16 közé, ahol Mózer Zoltán és Gelencsér Balázs együttese, az osztrák Hypo Tirol Innsbruck lesz az ellenfél.

A Constanta magyar feladója, Toronyai Miklós sem bánja, hogy minden második mérkőzést a kispadról kényszerül végignézni. Azt mondja: jó, hogy játszik is, és pihenésre, regenerálódásra is van lehetősége.

Érdekes csapat a CVM Tomis. A vezetőedző és a másodedző egyaránt olasz. A már említett Stelio De Rocco összesen hét szezonon keresztül dolgozott a világ legerősebb bajnokságában, az olasz pontvadászatban szereplő együtteseknél vezetőedzőként, de volt már az ausztrál és a kanadai válogatott szövetségi kapitánya is. A román gárda keretében van két amerikai, két brazil, egy mexikói, egy szerb, egy török, egy bolgár, valamint öt román játékos, és persze egy magyar is.

"Eddig minden nagyon jó, mindennel maximálisan meg vagyok elégedve" - mondta Toronyai, aki a Nyíregyházával egy, a Kazincbarcikával pedig két magyar bajnoki aranyérmet nyert korábban.

"Egy kicsit tartottam attól, hogy a romániai körülmények nem lesznek megfelelőek, de semmire nem lehet panaszom. A klubvezetők is korrektek, a szurkolók is szép számmal megjelennek a meccseinken, és a televízió is élőben közvetíti az összes találkozónkat."

A magyar válogatott feladója persze örül a néhány napos magyarországi villámlátogatásnak, szabadidejében meglátogatta a családtagjait, és jó barátja, a szintén kiváló röplabdázó, amúgy tűzoltó főhadnagy Begov Zoltán társaságában részt vett a kazincbarcikai Tűzoltóbálon. Más programra nem maradt idő, hiszen kedd óta Toronyai is a magyar válogatottal készül Dunaújvárosban.

"Bízom benne, hogy jól szerepelünk majd a szombathelyi olimpiai előselejtezőn, ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy a második-harmadik helyre odaérhetünk" - fejtegette a remek előkészítő.

"A lengyelek magasabb szinten vannak nálunk, ők a favoritok, de ha rend lesz a fejekben, akár őket is megszoríthatjuk. Romániában azt tapasztalom, hogy mennyiségileg és minőségileg sem csinálunk mást, mint annak idején, amikor Kazincbarcikán a szövetségi kapitány, Demeter György volt az edző."

A magyar válogatott keddtől szombatig edzőtáborozik Dunaújvárosban, pénteken és szombaton felkészülési mérkőzést játszik az Euroliga-bronzérmes szlovák együttessel.