Vágólapra másolva!
Kettős amerikai siker született női lesiklásban a vancouveri téli olimpia szerdai napján. A győzelmet a papírformának megfelelően Lindsey Vonn szerezte meg, megelőzve honfitársnőjét, Julia Mancusót, illetve az osztrák Elisabeth Görglt. Berecz Anna a 35. helyen zárt.

"Ez a legjobb dolog, ami eddig történt velem az életben" - összegezte tömören érzéseit Vonn a célban. Az amerikai sportoló sikere azért is nagy dolog, mert február 2-án egy ausztriai versenyen megsérült, s nem tudott teljes gőzzel készülni az olimpiára.

A viadalon több hatalmas bukás is történt, a francia Marion Rolland úgy esett ki, hogy a rajt után négy másodperccel, jóval az első kapu előtt kicsúszott a lába. Rosszabbul járt az olimpiai és világbajnok svéd Anja Pärson, aki a második helyen siklott, amikor egy ugratónál elveszítette egyensúlyát, 58 méteres repülés után óriásit bukva, fejét beütve zuhant a pályára. Szerencsére saját lábán tudta elhagyni a baleset színhelyét. A romániai Miklós Edit nem járt ilyen szerencsével, őt bukása után mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

Az egyetlen magyar induló, Berecz Anna a pálya felső szakaszán még igen jó ritmusban síelt, a táv feléhez közeledve alig több mint négy másodperc volt a hátránya, de a középső és az alsó szakaszon sokat bizonytalankodott, így végül több mint 13 másodperces lemaradással a 35. helyen ért célba.

A téli olimpiák történetében harmadszor fordult elő kettős siker, utoljára 26 éve volt ilyenre példa. 1984-ben, Szarajevóban Phil és Steve Mahre végzett a műlesiklás élén, míg a hölgyek óriásműlesikló számában Debbie Armstrong és Christin Cooper diadalmaskodott.

Eredmény, alpesi sí, nők, lesiklás:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:44.19 perc
2. Julia Mancuso (amerikai) +0.56 mp
3. Elisabeth Görgl (osztrák) +1.46
4. Andrea Fischbacher (osztrák) +1.49
5. Fabienne Suter (svájci) +1.98
6. Britt Janyk (kanadai) +2.02
...35. BERECZ ANNA 1:57.86