Vágólapra másolva!
Hétfőn a magyar szempontból legérdekesebbnek ígérkező rövidpályás gyorskorcsolyázásban is megkezdődnek a versenyek a Szocsiban zajló téli olimpián; elsőként a férfiak 1500 méteres távján hirdetnek győztest, de a női váltó is jégre lép a döntőbe jutásért.

Ugyanezen a napon történelmet írhat Ole Einar Björndalen norvég sílövő: dobogós helyezéssel az érmek számában válna rekorderré, míg újabb győzelemmel egyúttal a téli játékok történetének legeredményesebb sportolója lenne.

A magyar idő szerint 10.45-kor kezdődő 1500-as viadalon Knoch Viktor a második, Béres Bence a negyedik, míg Liu Shaolin Sándor az ötödik futamba kapott besorolást. A hatosokból az első három jut tovább. Vélhetően a harmadik olimpiáján szereplő Knochnak lesz a legnehezebb dolga, ugyanis három ázsiai riválist is kapott, továbbá a dél-koreai születésű, de már orosz színekben versenyző Viktor Ant, aki Torinóban három aranyérmet is nyert.

Nem marad komoly ellenfelek híján Béres és Liu Shaolin sem: előbbi többek között a kétszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok kanadai Charles Hamelinnel korcsolyázik majd együtt, míg utóbbi Hamelin öccsével, a váltóban szintén ötkarikás aranyérmes Francois-val. A többi riválisuk viszont többnyire európai, így az övék egy fokkal könnyebb feladatnak tűnik, mint Knoché.

A 3000 méteres női váltó a kanadaiakkal, a dél-koreaiakkal és az oroszokkal küzd meg a biztos pontszerző helyet jelentő fináléba jutásért, amelyhez legalább a második helyen kellene végeznie az elődöntőben. Abban az idei Európa-bajnokságon 1500 méteren egyaránt érmes Heidum Bernadett és Kónya Zsófia egyetértett, hogy az előbbi két rivális esélyesebb náluk, de szerintük szorosan tapadni kell majd rájuk, mert ők is hibázhatnak. A legrövidebb, 500 méteres távon a nők megkezdik a küzdelmet a selejtezőben, Keszler Andrea japán, orosz és brit vetélytársat kapott.

Hétfőn további két magyar szerepel: Berecz Anna és Miklós Edit az alpesi sízők női szuperkombinációjában indul. Előbbi előzetesen úgy vélekedett, talán ebben a számban lehet a legjobb esélye arra, hogy elérje Szocsira megfogalmazott célját, azaz előrébb végezzen legjobb vancouveri helyezésénél (27.).

Miklós Editnek ugyanakkor nem ez a fő versenye, mert bár a lesiklás részében jól szerepelhet, a műlesiklás nem az ő száma, s ott összetettben valószínűleg jelentősen visszaesik majd.

A nap csúcspontjának Ole Einar Björndalen szereplése ígérkezik a férfi sílövők 12,5 kilométeres üldözéses számában. A norvégok 40 éves legendás versenyzője 12 érmével jelenleg - honfitársával, Björn Dählie-vel, az egykori kiváló sífutóval - holtversenyben csúcstartó a téli játékokon, azaz újabb dobogós helyezéssel egyeduralkodóvá válna.

Ha a sprintverseny után az üldözéses viadalon is győz - amire jó esélye van, elvégre szombati diadalának köszönhetően első helyről vág neki a távnak -, akkor egyúttal a legeredményesebb téli olimpikonná is válik. Jelenleg hét arany-, négy ezüst- és egy bronzérmével második a nyolc arannyal és négy ezüsttel rendelkező Dählie mögött.

Hétfőn további két számban osztanak érmeket: a síakrobaták férfi mogul számában és a gyorskorcsolyázók férfi 500 méteres távján.

A hétfői program:
alpesi sí (1):

NŐI SZUPERKOMBINÁCIÓ (Berecz Anna, Miklós Edit) - lesiklás 8.00, műlesiklás 12.00

curling:
férfi selejtező: Dánia-Kína, Németország-Kanada, Svájc-Svédország, Oroszország - Nagy-Britannia 6.00
női selejtező: Oroszország-Dánia, Svédország - Nagy-Britannia, Kína-Kanada, Svájc-Egyesült Államok 11.00
férfi selejtező: Egyesült Államok-Norvégia, Svédország - Nagy-Britannia, Dánia-Oroszország, Kanada-Svájc 16.00

gyorskorcsolya (1):
FÉRFI 500 M 14.00 és 15.55

jégkorong:
A csoport (nők), 2. forduló:
Egyesült Államok - Svájc 11.00
Finnország - Kanada 16.00

rövidpályás gyorskorcsolya (1):
férfi 1500 m (Béres Bence, Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor) selejtező 10.45
női 500 m (Keszler Andrea) selejtező 11.30
férfi 1500 m elődöntő 12.09
női 3000 m váltó (Magyarország - Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Lajtos Szandra) elődöntő 12.39
FÉRFI 1500 M DÖNTŐ 13.08

síakrobatika (1):
férfi mogul selejtező 15.00 és 15.50
FÉRFI MOGUL DÖNTŐ 19.00, 19.35 és 20.10

sílövészet (1):
FÉRFI 12,5 KM ÜLDÖZÉSES 16.00

szánkó:
női egyes 1. futam 15.45
női egyes 2. futam 17.35