Vágólapra másolva!
Cornelia Hütter személyében osztrák győztest avattak a svájci Lenzerheidében szombaton, az alpesi sízők világkupa-sorozatának szuper-óriásműlesikló versenyén, amelyen Miklós Edit az 50. lett.

Hütternek ez volt az első vk-győzelme, mögötte a svájci Fabienne Suter végzett a második, s egy másik osztrák, Tamara Tippler a harmadik helyen. A szakági világkupa megnyerésére törekvő, összetettben vezető svájci Lara Gut az ötödik lett, ezért egyelőre nem tudta megelőzni a sérült, így a szezonban már nem versenyző amerikai Lindsey Vonnt.

A lesiklásban olimpiai hetedik, 27 éves Miklós Editnek - jóllehet szeretett volna a legjobb harminc között, vagyis pontszerző helyen végezni - ezúttal nem sikerült jól a verseny, csupán hét vetélytársát tudta megelőzni.

Miklós Edit Forrás: MTI/EPA/EXPA/Johann Groder

"A verseny nem sikerült jól, most koncentrálok a fináléra" - ismertette a hazai sportági szövetség Miklós Editnek a futam után adott rövid nyilatkozatát. A magyar síző legközelebb szerdán, a St. Moritz-i világkupadöntő lesiklószámában indul, méghozzá azzal a céllal, hogy tavalyi sikere után ismét dobogós helyen végezzen kedvenc pályáján - olvasható a közleményben.

Eredmények, női szuper-óriásműlesiklás:
1. Cornelia Hütter (osztrák) 1:14.52 perc
2. Fabienne Suter (svájci) 1:14.62
3. Tamara Tippler (osztrák) 1:14.87
...50. Miklós Edit 1:18.02

A szakági vk állása 7 futam után (még 1 van hátra): 1. Lindsay Vonn (amerikai) 420, 2. Lara Gut (svájci) 401, 3. Hütter 340, ...46. Miklós 6
Az összetett vk állása 35 futam után (még 5 van hátra): 1. Gut 1302, 2. Vonn 1235 pont, 3. Viktoria Rebensburg (német) 1007, ...40. Miklós Edit 195