Vágólapra másolva!
Berki Krisztián a negyedik helyen bejutott a lólengés fináléjába a tornászok milánói Európa-bajnokságán, az pedig csak egy hajszálon múlt, hogy Hetrovics Marcell és Hídvégi Vid bekerüljön az egyéni összetett döntőbe.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a háromszoros Eb-győztes, címvédő Berki 6,6 pontból indította gyakorlatát, amelyet szinte hiba nélkül hajtott végre, mindössze egy apró tartáshibája volt.

A zsűri azonban ezért a rontásért 1,2 pontot levont, ami a magyar szakemberek egybehangzó véleménye szerint irreális volt.

"Egyáltalán nem vagyok elkeseredve, ott vagyok a döntőben, és jó gyakorlatot is csináltam. A bírók elkaszáltak, ez van. A döntőben persze jobb gyakorlatot kell bemutatnom, nem engedhetek meg magamnak még egy kisebb hibát sem, én fogom kezdeni a finálét. Szombaton még edzem egyet, délután pedig megnézem az összetett döntő egy részét, majd pihenek" - mondta a világbajnoki ezüstérmes Berki.

Hetrovics és Hidvégi csak egy hajszállal maradt le a szombati 24-es egyéni összetett döntőről, előbbi 25., utóbbi pedig 26. lett, ez pedig azt jelenti, hogy első és második számú tartalékok. "Mindketten bosszankodunk, hiszen épphogy lemaradtunk a fináléról. Sokat hibáztunk, egyszerűen jobban kellett volna koncentrálnunk" - fogalmazott Hidvégi.

A többi versenyző háromszerezett: Szalontai István (ugrás, talaj, nyújtó) talajon hibázott, de a többi szeren hozta magát, Czingli László (korlát, gyűrű, talaj) a talaj gyakorlatát elrontotta, Rácz Attila (korlát, lólengés, nyújtó) pedig első nagy nemzetközi versenyén nagyon izgult, a lóról le is esett, de a többi gyakorlatot megcsinálta.

A további program: szombat - egyéni összetett finálé: női 13 ó, férfi 15:30 ó vasárnap - szerenkénti finálék (10:30-13:30 ó: női ugrás, felemáskorlát, férfi talaj, lólengés, gyűrű; 15-17:30 ó: női gerenda, talaj, férfi ugrás, korlát, nyújtó)