Vágólapra másolva!
A Magyar Úszó Szövetség elnöke helytelen cselekedetnek minősítette, hogy Kovács Ágnes a minimálisan szükségesnél kevesebb vizeletet produkálva eltávozott a doppingminta-vételéről. Gyárfás Tamás erről a TV2 reggeli magazinműsorának vendégeként beszélt.

Megítélése szerint az olimpiai bajnoknő és az edzője is hibázott, amikor a versenyző hivatalos programjára, a Roger Moore-ral való találkozójára hivatkozva elsietett arról az ellenőrző vizsgálatról, amelyet a Kőér utcai uszodában végeztek nála október 30-án a Magyar Antidopping Csoport (MACS) szakemberei.

Az elnök értésre adta ugyanakkor, nincs különösebb jelentősége annak, hogy a MACS vezetője, Tiszeker Ágnes, akivel az elmúlt napokban megpróbált személyesen is találkozni, a maga részéről elfogadja a MUSZ fegyelmi bizottságának döntését Kovács Ágnes doppingvétségének ügyében, merthogy a MACS jelentését már megkapták az illetékes nemzetközi szervek, az európai (LEN) és a nemzetközi (FINA) úszószövetség éppúgy, mint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a nemzetközi Sportbíróság (CAS).

A fegyelmi bizottság a korábbi közléssel szemben nem kedden, hanem csütörtökön ül össze. A riporteri kérdésre, hogy a MÚSZ elnöksége, s személyesen az elnök elfogadja-e majd a testület határozatát, Gyárfás Tamás így válaszolt: "Ha helytálló, elfogadom."

Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője hétfőn délután hívta fel az [origo]-t, hogy szeretne reagálni a Magyar Távirati Iroda által délelőtt kiadott hírre, amelyben Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke azt mondta, hogy a MACS jelentését Kovács Ágnes doppingvétségéről már megkapták az illetékes nemzetközi szervek, az európai (LEN) és a nemzetközi (FINA) úszószövetség éppúgy, mint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a nemzetközi Sportbíróság (CAS).

"Fontosnak tartom, hogy tisztázzam a helyzetet, mert az elmúlt napokban életveszélyes fenyegetést kaptam, és a legenyhébb jelző, amivel illettek, az az volt, hogy WADA-bérencnek neveztek, akit a kínaiak pénzelnek. Gyárfás Tamás szavaiból úgy tűnik, mintha én küldtem volna el a nemzetközi testületeknek a jelentést, holott csak azt tettem, amit a vonatkozó kormányrendelet hivatalos menetként rögzít, azaz tájékoztattam a sportolót, az úszöszövetséget, a Nemzeti Doppingellenes Koordinációs Testületet, és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sportszakállamtitkárságát, valamint értesíttem a Magyar Olimpiai Bizottságot.

- Akkor Önnek innentől semmi szerepe nincs az ügy további sorsában?
- Nincs, ha az úszószövetség meghozza a jogerős határozatot, akkor neki kell tájékoztatni a FINA-t, amely háromféleképpen reagálhat: jóváhagyja a döntést, nem fogadja el, vagy kérdéseket tesz fel a döntéssel kapcsolatban.

- Gyárfás Tamás azt is mondta, hogy megpróbált önnel találkozni, ez miért hiúsult meg?
- Az elnök úrnak elmondtam, hogy bármikor szívesen a rendelkezésére állok, de Ő azt szerette volna, hogy a Nap-keltében legyek a vendége, és ebben a felfokozott érzelmi hangulatban, ami most a közvéleményre jellemző, nem szerettem volna a média bokszzsákja lenni. Orvosként dolgozom, megpróbáltunk egy rendszert bevezetni Magyarországon, ami ellenséges hangulatot teremtett körülöttünk, és nem szeretnék belehalni a történetbe. Szívesen leülök beszélgetni Gyárfás Tamással, akár a kamerák előtt is, ha lenyugszik kicsit a közhangulat.

- A közvélemény számára eddig jórészt ismeretlen volt a MACS neve, mit kell tudni erről a szervezetről?
- 2004-ben az athéni olimpia után sok vád érte a hazai doppingellenőrzést, kiderült, hogy változásra van szükség, ekkor kerestek meg. A Magyar Sporttudományi Társaság közbeszerzési pályázaton nyerte el a doppingellenőrzéssel kapcsolatos tevékenységek jogát, és 2005 januárjától kezdte el a működését, ennek egyik alárendelt szervezete volt a Magyar Antidopping Csoport. Idén augusztusban is volt egy közbeszerzési pályázat, azóta önállóan működik a MACS.

- Hogyan döntik el, hogy mikor melyik sportolót ellenőrzik?
- Vannak államilag megrendelt mintavételek, idén 806 ilyen volt, ezeket a nyilvántartott vizsgálati csoporba tartozó sportolókon végezzük el, ilyennek minősülnek például az olimpiára, illetve paralimpiára készülő versenyzők, a nemzetközi szintet teljesítők, az országos bajnokságok 1-3. helyezettjei. Kovács Ágnest augusztus, a MACS önállósódása óta, először ellenőriztük.