Vágólapra másolva!
A tavalyi, margitszigeti nagymedencés Eb-n szerzett hatnál legalább egy éremmel többet remél a szakvezetés a magyar úszóktól a csütörtöktől vasárnapig tartó, debreceni rövid pályás Európa-bajnokságon.

A honi elvárásokról Kiss László szövetségi kapitány beszélt a kontinentális csúcsesemény hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. A szakember elmondta, hogy egy medáltól már el kellett köszönni, mivel Kerékjártó Tamás Amerikából arról értesítette, hogy lázas beteg, s nem tud indulni a debreceni Eb-n.

Magyar dobogóesélyesek így is szép számmal akadnak a 27 fős - 12 férfi és 15 női versenyző alkotta - válogatott társaságban, mindenek előtt az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László és az ötkarikás ezüstérmes Gyurta Dániel várományosa akár még az Európa-bajnoki címnek is.

Az érintettek ugyancsak bizakodóak. A tájékoztatón jelen lévő Cseh például elárulta, hogy három számban indul és mindháromnak a "végeredményét" borítékolta, azaz levélben rögzítette, mit vár magától. A leveleket odaadta Gyárfás Tamásnak, az úszószövetség (MÚSZ) elnökének, aki a döntők másnapján szembesítheti a Kőbánya SC klasszisát ígéreteivel...


Gyurta Dániel, aki 200 m mellen esélyes, úgy fogalmazott, hogy jó formában van továbbra is, és eredményes Eb-ben bízik. Az olimpiai bajnoknő, sokszoros nagymedencés vb- és Eb-aranyérmes Kovács Ágnes a doppingellenőrzésével járó hercehurca multával is óvatos, és elsősorban azt hangsúlyozta, hogy boldog, amiért ismét hazai közönség előtt versenyezhet, de szakmai elvárásokról, lehetséges helyezésekről nem beszélt.

Az ifjabb évjáratú kiválóságok közül Verrasztó Evelyn és Szepesi Nikolett az eredményes helytállást, és a saját legjobb idejének a megjavítását nevezte céljának, aztán majd kiderül, hányadik helyet ér a teljesítménye.

Gyárfás Tamás az Eb kapcsán kitért rá, hogy sorrendben ez a harmadik nagy európai úszóesemény Magyarországon az elmúlt három évet tekintve, s a debreceni kontinensbajnoksággal is szeretnék emlékezetessé tenni a jeles évfordulót, hogy tudniillik most 100 esztendős a Magyar Úszó Szövetség.


Kósa Lajos, a házigazda Debrecen polgármestere elmondta, hogy gondos gazdaként sikeres Eb-t akarnak, s hogy a városnak "messze megéri Európa-bajnokságot rendezni". Azzal együtt is, hogy az Eb összköltségvetése - a kormány 20 milliós támogatásával együtt - meghaladja a 300 millió forintot.


Hozzátette, hogy ami azt illeti, ekkora érdeklődésre ők maguk sem számítottak, hiszen mamutmezőny érkezik Debrecenbe: 39 országból 470 úszó indul, s a kísérőkkel, vendégekkel együtt 760 hivatalos résztvevővel számolhatnak, ami a maga nemében csúcsot jelent.

A magyar Eb-csapat tagjai: Balog Gábor, Bodor Richárd, Bordás Péter, Cseh László, Flaskay Mihály, Gyurta Dániel, Hős Péter, Kis Gergő, Molnár Ákos, Nagy Péter, Takács Krisztián, Verrasztó Dániel Bor Katalin, Bordás Beatrix, Boulsevicz Beatrix, Dara Eszter, Hoszzú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kovács Ágnes, Kovács Emese, Mutina Ágnes, Nagy Réka, Szeder Fanni, Szekeres Dorina, Szepesi Nikolett, Tompa Orsolya, Verrasztó Evelyn