Szepesi Nikolett: Mondhatjuk, hogy besokalltam

Január közepén egy hétfői napon Szepesi Nikolett a délelőtti edzésen még teljesítette a penzumot a Kőbánya SC Kőér utcai uszodájában, délután viszont közölte Turi György vezetőedzővel, hogy tizenöt év után abbahagyja az úszást. A mindössze 22 éves, a tavalyi eindhoveni Európa-bajnokságon 200 méter háton bronzérmes versenyző azonban reggelente továbbra is a Kőér utcába indul, csak éppen óvónőként dolgozik az úszóóvodában, és Szepi néninek szólítják.

- Amikor közölte az edzőjével, Turi Györggyel, hogy befejezte az úszást, azt mondta, végleges a döntése. Tényleg semmi esély nincs arra, hogy hosszabb pihenő után visszatérjen?
- Némi esély azért van rá, de ez nem több egy százaléknál. Hétfőn volt három hete, hogy abbahagytam az úszást, és megmondom őszintén, egyáltalán nem hiányzik. A múlt héten lementem a többiekhez a balatonfűzfői edzőtáborba, ültem a medence szélén Cseh Laci apukája mellett, és azon merengtem, hogy abszolút nem kívánkozom a vízbe. El se tudom mondani, milyen jó érzés volt, hogy a parton ülhettem. Egyetlen porcikám se kívánta, hogy a többiekkel együtt szenvedjek azért, hogy majd az ob-n nyerjek három aranyat, utána viszont jön egy világverseny, és azon nem érek el semmit... Most pihenek, átgondolom a dolgaimat, kipróbálok egy teljesen más életformát, és majd meglátom, miként alakul az életem.

- Hogyan emlékszik vissza arra bizonyos hétfői napra?
- A reggeli edzésen utolsó feladatként azt kaptuk, hogy ússzunk háromszor nyolcszáz méter gyorsat. A harmadik előtt mondtam Dara Esztinek, hogy ez nekem tényleg az utolsó lesz, ám ő azt hitte, viccelek, és kinevetett. Lementem a délutáni edzésre is, de akkor már nem öltöztem át fürdőruhába. Szóltam Gyuri bácsinak, hogy beszélni szeretnék vele. S kiböktem neki, hogy én már egyáltalán nem akarok beugrani a vízbe. Szerintem sejthette, mi a nagy helyzet, mert ő is látta, hogy már sem az edzéseken, sem a versenyeken nem tudom úgy odatenni magam, ahogy korábban.

- S ennek mi az oka? Hiszen még csak 22 éves, és egy éve sincs, hogy 200 háton bronzérmes volt az eindhoveni Európa-bajnokságon.
- Ez igaz, de utána jött a szerencsétlen kéztörésem, kétszer műtöttek, és még lesz egy harmadik beavatkozás is, mert a csavarokat és a lemezt ki kell venni. Sajnos az olimpia, majd tavaly év végén a rijekai rövid pályás Eb sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Emlékszem, világversenyen a 2003-es dublini rövid pályás Eb voltam először döntős, 16 évesen. Rijekában pedig, amikor 21 évesen elméletileg erőm teljében kellett volna lennem, egyetlen középdöntőt tudtam felmutatni. Ez azért eléggé elszomorító.

- Nem lehet mindezt a kéztörésével magyarázni?
- Nem, mert most már tökéletes a kezem. Az egyik gond inkább az, hogy az elmúlt években a mezőny rengeteget fejlődött, nagyon meglódult a világ. Ám legalább ekkora probléma, hogy már nem tudtam úgy küzdeni, mint régen. Mintha Rijekában nem is én lettem volna a medencében. Már egy évvel ezelőtt is éreztem, hogy baj van, és ezen az eindhoveni Eb-bronz sem változtatott.

- Azért résnyire mégis nyitva hagyta a kaput, hogy esetleg visszatér. Ebben szerepe van abban, hogy jövő nyáron Budapesten lesz az Európa-bajnokság? És a 2012-es londoni olimpia idején is csak 25 éves lesz.
- Nem tagadom, időnként bevillan, hogy milyen jó lenne ott lenni Londonban, és egy hazai rendezésű világverseny hangulata sem hasonlítható semmi máshoz. Elmondhatatlan élményt jelent, ezt a 2006-os margitszigeti Eb-n megtapasztaltam. Csodálatos közönség előtt sikerült két hatodik és egy hetedik helyet szereznem.

- Mi kellene ahhoz, hogy az a tűz, ami akkor és ott megvolt, visszajöjjön?
- Most mindenképpen egy kis pihenés. Gyuri bácsival eltöltöttem tíz csodálatos évet, de edzőtáborból edzőtáborba, versenyről versenyre mentünk, és ez sok volt. Az utolsó két év ráadásul azért is nehéz volt, mert miután leérettségiztem, teljesen az úszás töltötte ki az életemet, semmilyen más inger nem ért. Mondhatjuk, hogy besokalltam. Ha lett volna valami más is úszás mellett, talán minden másképpen alakul, ám ezen már nincs értelme morfondírozni. Most pedig beleugrottam a nagybetűs életbe, és egyelőre nagyon jól érzem magam így.

- A Kőér utcai uszodától azonban nem szakadt el, hiszen éppen ott dolgozik, az úszóóvodában, óvónéniként. Hogy néz ki egy átlagos napja?
- Majdnem másfél órával tovább aludhatok, mert csak reggel hétre kell beérnem. De ennél fontosabb, hogy nem azzal kelek fel: úristen, megint mehetek edzésre. Most tényleg azzal foglalkozom, amihez igazán kedvem van. Imádom a gyerekeket, és régi álmom volt, hogy valamikor majd óvónő leszek. Most Szepi néni lettem. A munkám azzal indul, hogy megreggeliztetem a kicsiket, majd lemegyünk egy órát úszni. Megelőzve a kérdést, én nem ugrom be vízbe, elég volt. Január tizenkilencedike óta nem is vettem fel fürdőruhát. Az úszás után különböző foglalkozások zajlanak, tekintettel arra, hogy nagycsoportosokkal, iskolai előkészítősökkel vagyok. Az ebédeltetés is az én feladatom, utána pedig csendes pihenő, azaz alvás következik. Fél egytől gyakorlatilag már szabad vagyok. A szabadidőm nagy részét pedig a párommal, a kardvívó Lontay Balázzsal töltöm.

- Az elmúlt hét végén kint volt a Nemzeti Sportcsarnokban, a budapesti GP-n és csapat Világkupán is, amit megnyert a magyar kardcsapat. Ezek után, gondolom, elégedett volt a párjával.
- Az egyéni sajnos nem jött össze, de a csapatversenyre beérett az elmúlt hetek kemény munkája. Nagyon boldog voltam, hogy láthattam Balázst a dobogó tetején állni. Egyébként életemben most voltam először vívóversenyen. Balázs azt mondta, hogy nekem biztos unalmas lesz, de éppen ellenkezőleg, szerintem a kardvívás nagyon izgalmas, férfias sportág.

- Ami az úszást illeti, egyelőre marad a Balaton?
- Az a helyzet, hogy csak azt a vizet szeretem, ami átlátszó, mert ehhez szoktam hozzá az évek során. A tengerbe se megyek be a nagy mélységekig, csupán addig, ameddig látom az alját, és így vagyok a Balatonnal is. A strand viszont jöhet, és a csúszdapark is minden mennyiségben. Mert azért nem vagyok az a típus, aki csak kifekszik napozni a partra.