Vágólapra másolva!
Kis Gergő a hatodik helyen végzett vasárnap 400 m gyorson a római vizes világbajnokságon. A számot 3:40.07 perces világcsúccsal a német Paul Biedermann nyerte, aki az ausztrál Ian Thorpe volt 2002-es, 3:40.08 perces rekordját adta át a múltnak. Verrasztó Evelyn az ötödik, Hosszú Katinka pedig a hetedik idővel jutott be a 200 m vegyes hétfői döntőjébe. A nyolcadik helyen végzett a magyar női 4x100-as gyorsváltó. Vasárnap hat világrekord született.

Vasárnap először női 100 m pillangón született világrekord: a svéd Sarah Sjostrom 56.44 mp-cel jutott tovább az elődöntőből. A korábbi rekordot a holland Inge de Bruijn tartotta, ő 2000. szeptember 17-én 56.61-gyel győzött Sydneyben.

Ezt követően a 400 férfi gyors fináléja következett. Kis Gergő ötvennél utolsónak fordult, de a tőle megszokott utolsó száz métert vágta ki, feljött hatodiknak, még az amerikai Ryan Cochrane-t is megelőzte, pedig tőle kikapott délelőtt. Ideje gyengébb volt a szintén vasárnap úszott országos csúcsánál, de megnyugodhatott, mert rekorddal sem került volna előrébb a hatodik helynél a bivalyerős mezőnyben.

Sokáig az idén kirobbanó formában úszó tunéziai Uszama Melluli tűnt győztesnek, de a német Paul Biedermann ritkán látható utolsó ötvenet repesztett. Ian Thorpe megdönthetetlennek hitt világcsúcsa is megadta magát, a 22 éves német egy testhosszal győzött, no meg egy 3:40.07 perces rekorddal, amely egy századdal jobb Thorpe hétéves idejénél.

"Beugrottam a vízbe, aztán ötvennél ki is akartam mászni, olyan pocsékul éreztem magam. Már délután sem voltam jól, csak negyven percet tudtam aludni, aztán amikor lejöttünk a medencéhez, egy olyan klórfelhőn mentem keresztül, hogy majdnem elhánytam magam. Az utolsó száz előtt azt mondtam magamban, ha beledöglök is, kicsikarok magamból egy hajrát - sikerült. Életem első világbajnoksága, életem első 400 gyorson leúszott döntője világversenyen - nem lehetek elégedetlen a hatodik hellyel. Szerdán jön a 200 vegyes, addig regenerálódhatok" - mondta Kis Gergő.

Forrás: [origo]

Kis Gergő nem volt szomorú a hatodik hely miatt

A 200 női vegyes középdöntői óriási küzdelmet hoztak. Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn az első csoportba került, előbbi a négyes, utóbbi a kettes pályára. Ezúttal Evelynnek ment jobban, második lett, holtversenyben a zimbabwei Kirsty Coventryvel, a dán Julie Hjorth-Hansen győzött, de négyük között 14 század volt a különbség. Egyikük sem nyilatkozott, lélegzetvisszafojtva figyelték a másik középdöntőt. Volt is mit figyelni, a 20 éves amerikai Ariana Kukors egy testhosszal megverte a világcsúcsot jelképező piros vonalat, 2:07.03-mal győzött, 1.42 másodpercet javított az ausztrál olimpiai bajnoknő Stephanie Rice rekordján. Rice második lett 2:08.68-cal - mi lesz itt a hétfői döntőben?!

"Délután azt mondta az egyik edzőm, David Salo, hogy ne hősködjek, csak a továbbjutásra figyeljek. Hát, nem hősködtem, de majdnem kiestem" - mondta Hosszú Katinka megkönnyebbülve. "Most jobban ment, mint délelőtt, de ez még nem az igazi. Az a fontos, hogy mindketten bent vagyunk" - nyilatkozta Verrasztó Evelyn.

Forrás: [origo]

Hosszú és Verrasztó itt még nem tudták, hogy összejön-e a döntőbe jutás

A nap negyedik világcsúcsát 3:59.15-ös idővel a hazai kedvenc, Federica Pellegrini úszta a 400 gyors döntőjében, saját, egy hónapos rekordját (4:00.41) adta át a múltnak. Két angol lány végzett mögötte, meglepetésre a kétszeres pekingi olimpiai bajnok Rebecca Adlington csak harmadik lett. Pellegrini az első nő, aki ebben a számban 4 percen belülre tudott kerülni.

A nyolcadik helyen végzett a magyar női 4x100-as gyorsváltó a római vizes világbajnokságon. A Dara Eszter, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes, Hosszú Katinka összetételű staféta, amely délelőtt 3:37.64-es országos csúcsot úszva jutott be a döntőbe, 3:39.53 perccel zárt. Győzött a holland kvartett 3:31.72-es világcsúccsal. A korábbi rekordot ugyancsak ők tartották, 2008. március 18-án, Eindhovenben 3:33.62 percet úsztak. Ezúttal a németek és az ausztrálok is a régi legjobb időn belül csaptak célba. Britta Steffen, a németek első úszója 52.22 mp-cel szintén rekordot döntött. Az eddigi csúcsot is ő tartotta 100 m gyorson: június 27-én, Berlinben 52.56 mp-et ért el.