Vágólapra másolva!
A 19 esztendős, kínai Csing Csao világcsúcsot javított 50 m női háton az úszók rövid pályás Világkupa-sorozatának stockholmi állomásán.

A normál, azaz 50 méteres medencében világbajnok versenyző a svédországi viadal nyitónapján, a kedd délelőtti selejtezőkben ért célba 26.08 másodperc alatt. Ezzel attól az ausztrál Marieke Guehrertől ragadta el a legjobb eredmény birtokosa címet, aki négy napja, a moszkvai Vk-versenyen módosította a világrekordot 26.17-re.

A stockholmi esemény "díszvendégeként" indult, de alaposan leszerepelt 100 m gyorson a tavaly Pekingben nyolc olimpiai aranyérmet szerzett Michael Phelps. Az amerikai sztár 47.77 másodperccel csak a 16. lett az időfutamok összesített listáján, így nem került a szám nyolcas döntőjébe. Pórul járt 100 m háton is, ahol kvalifikációs futamában egy versenybírói döntés nyomán kizárták.

Phelps gyengélkedésére magyarázatul szolgálhat, hogy immár nem a - nemzetközi szövetség (FINA) által ez év végéig engedélyezett - csodadresszek egyikében, hanem a régi stílusú, január elsejétől újból világszerte használatos hagyományos szerelésben versenyzett Stockholmban.

Az amerikai amúgy elébe ment a kudarcnak, tudniillik a svédországi rajt előtt úgy nyilatkozott, hogy nincs a legjobb formában.