Vágólapra másolva!
Gyurta Dániel nagy hajrája ellenére negyedik lett a százméteres mellúszásban a vizes Eb-n kedden. Női műugrásban Barta Nóra kilencedik lett egy szoros mezőnyben, noha a negyedik helyen is állt a döntőben. A nőknél száz gyorson fináléba jutott Verrasztó Evelyn, akinek testvére, Dávid kétszáz vegyesen került döntőbe. Utóbbi számban Cseh Lászlóé lett a legjobb idő.

Gyurtát elvitte a hév, Cseh talált hibákat - helyszíni riport

Két magyarnak, a műugró Barta Nórának és a százméteres mellúszásban érdekelt Gyurta Dánielnek drukkolhatott a közönség az úszó-Eb kedd délutáni döntőiben. Barta jó versenyzéssel kilencedik lett a rendkívül szoros mezőnyben, míg Gyurta jó hajrája ellenére negyediknek érkezett célba.

A női egyméteres műugrás 27 résztvevője közül Barta Nóra a nyolcadik helyen vívta ki a döntőbe jutás jogát. A hazai versenyző a harmadik sorozat után még a negyedik helyen állt, minimális különbséggel elmaradva a harmadiktól, ám a következő ugrását elrontotta, s az ötödikben sem tudott javítani, így 254,25 pontja csak a kilencedik pozícióhoz volt elég.

A számot az olasz Tania Cagnotto nyerte meg, a második helyen a svéd Anna Lindberg, a harmadikon pedig az orosz Anasztaszja Pozdnyakova végzett.

Az úszódöntők és elődöntők 17 órától kezdődnek, Gyurta Dánielnek az ötödik futamban, a százméteres mellúszás fináléjában drukkolhat a publikum. Gyurta a harmadik legjobb idővel került be a legjobb nyolc közé: "Ez volt életem harmadik legjobb ideje, és nem dresszben, tehát maradéktalanul elégedett vagyok, ezzel a harmadik helyen lettem döntős. Ha még egy kicsit tudok javítani, akkor akár... De ne fantáziáljunk!"

Gyurta - akinek ez a gyengébbik száma a kétszáz mellhez képest - 1:00.56 perccel kvalifikálta magát a döntőbe, míg a legjobb időt a norvég Alexander Dale Oen érte el (59.29 másodperc).

Kiss László szövetségi kapitány óvatos optimizmussal várta a száz mell döntőjét: "Igazán elégedett lennék, ha ezt a harmadik helyet a mai döntőben is tartani tudná Dani. Egy bronz ráadásul a kétszáz mell előtt sem jönne rosszul."

Forrás: MTI
Gyurta startol

Gyurta a hármas pályáról vágott neki a távnak, mellőle indult a nagy esélyes norvég Alexander Dale Oen. Féltávnál az északi klasszis magabiztosan állt az élen, mögötte Fabio Scozzoli fordult. A norvég a második ötven méteren is megőrizte előnyét, mögé a francia Hugues Duboscq zárkózott fel, az olasz végül harmadiknak, Gyurta Dániel negyediknek csapott a célba.

"Egyáltalán nem vagyok csalódott, ez volt életem első világversenyes döntője 50-es medencében 100-on, s az Eb előtt simán aláírtam volna a negyedik helyet. Most már nem lehet rám fogni, hogy egyszámos versenyző vagyok. Úgy érzem, jó bemelegítés volt ez nekem a 200-ra, s reményeim szerint 100 méteren is beérhetek a londoni olimpiára" - összegzett Gyurta.

A Jövő SC úszója a 2004-es athéni olimpián, mindössze tizenöt évesen ezüstérmet szerzett 200 mellen, tavaly pedig Európa-csúccsal nyerte a római világbajnokságot.

Kiss László még a futamok előtt dicsérte Dániel öccsét, Gergelyt is, aki 1500 m gyorson egyéni rekorddal, hetedikként lett a szerdai döntő tagja. A szövetségi kapitány külön kitért Kozma Dominikra, aki egyéni csúccsal került be ugyan a 16-os mezőnybe 200 m gyorson, de visszaléptették az elődöntőtől: "Dominik esetében úgy gondoltuk, hogy keddre ennyi neki elég, inkább csütörtökön, 100 gyorson domborítson nagyot."

Verrasztó Evelyn, Dávid és Cseh László is döntős

Az elődöntőkben Verrasztó Evelyn 54.29 másodperccel második helyen végzett a százméteres gyorson, összességében ötödik lett, ezzel kiharcolta a döntőbe jutást. Az ugyanebben a számban, a második futamban érdekelt Mutina Ágnes csak hetediknek csapott célba.

Verrasztó Dávid 200 vegyesen negyedik az első elődöntőben, majd következett a szám Európa-csúcsának tartója, Cseh László. A közönségkedvenc magyar végig vezette a futamot, majd 1:58.33 perces idővel győzött is - Verrasztó Dávid pedig hatodikként került a döntőbe.

A férfi százas hátúszással folytatódott a program, ahol a francia Camille Lacourt esélyeshez méltó versenyzéssel, új Európa-csúccsal, 52.11-gyel győzött. Ez volt a csodadressz utáni korszak első Eb-rekordja. Az ötvenméteres női pillangó fináléját a svéd Therese Alshammar, a férfiak hasonló versenyét a spanyol Rafael Munoz Perez nyerte. A nap utolsó döntőjén kettős brit siker született, Elizabeth Simmonds fölényesen nyert Gemma Spofforth előtt.

Keddi eredmények:

férfi 50 m pillangó:
1. Rafael Perez Munoz (Spanyolország) 23.17 mp
2. Frederick Bousquets (Franciaország) 23.41
3. Jevgenyij Korotyiskin (Oroszország) 23.43

100 m hát:
1. Camille Lacourt (Franciaország) 52.11 mp - Európa-csúcs
2. Jeremy Stravius (Franciaország) 53.44
3. Liam Tancock (Nagy-Britannia) 53.86

100 m mell:
1. Alexander Dale Oen (Norvégia) 59.20 mp
2. Hugues Duboscq (Franciaország) 1:00.15 p
3. Fabio Scozzoli (Olaszország) 1:00.41
4. GYURTA DÁNIEL 1:00.64

nők, 50 m pillangó:
1. Therese Alshammar (Svédország) 25.63 mp
2. Jeanette Ottesen (Dánia) 25.69
3. Melanie Henique (Franciaország) 26.09

200 m hát, Európa-bajnok:
1. Elisabeth Simmonds (Nagy-Britannia) 2:07.04 p
2. Gemma Spofforth (Nagy-Britannia) 2:08.25
3. Duane da Rocha Marce (Spanyolország) 2:10.46

műugrás, nők, 1 m:
1.Tania Cagnotto (Olaszország) 299,70 pont
2. Anna Lindberg (Svédország) 293,70
3. Anasztaszja Pozdnyakova (Oroszország) 282,65
...9. Barta Nóra 254,25
...16. Kormos Villő - a selejtezőből nem jutott tovább