Vágólapra másolva!
Először szerepelt a magyar úszóválogatott rövidpályás világbajnokságon, és a várakozásokhoz képest gyenge eredmények alapján nem volt véletlen az eddigi távolmaradás. Turi György, Cseh László edzője szrint tanítványa megrendítő ütést kapott azzal, hogy 200 vegyesen nem jutott a döntőbe, de utána összeszedte magát, és 200 pillangón dobogóra állt. Az edző ugyanakkor igazságtalannak tartaná, ha az elmaradt aranyérem miatt a támadások kereszttüzébe kerülne tanítványa. Kiss László szövetségi kapitány szerint a magyar úszók nem tudnak fordulni, ezért voltak jobbak a 25 méteres medence specialistái.

Turi György, a Kőbánya SC mestere nem marasztalta el az aranyérem nélkül záró Cseh Lászlót: "Laci 2001 óta minden komoly versenyről éremmel vagy érmekkel tért haza, az utolsó napon Dubajban is sikerült megszereznie a bronzot 200 pillangót. Ráadásul úgy, hogy mindössze 11 századmásodperc választotta el az aranytól. Ettől függetlenül nem vagyok, nem lehetek elégedett." Dubajban egy ezüst- és két bronzérem volt a termés a magyar válogatott számára, ami elmaradt a várakozásoktól.

Cseh megrendítő ütést kapott

Turi szerint megismétlődött a Melbourne-szindróma. "Laci a sikeres, 2006-os budapesti Eb után a következő év elején elbukott a melbourne-i világbajnokságon. Akkor Michael Phelps hatalmas világcsúcsa sokkolta 400 vegyesen, most Ryan Lochte-é. Az, hogy a 200 vegyesen nem is került döntőbe, engem nem lepett meg, olyan volt, mint az a bokszoló, aki kap egy hatalmas ütést, és utána már roggyant, nem is tud védekezni. Laci a 400 vegyesen kapott megrendítő ütést, amit a 200 vegyesig nem tudott kiheverni, viszont a 200 pillangóra összeszedte magát" - nyilatkozta a mesteredző.

A Kőbánya SC szakvezetője szerint kevés volt a felkészülés, és túl sok a verseny ebben az évben. "Természetesen nyilvánvaló számomra, hogy tisztességgel, nyugodt lelkiismerettel csak egy nagy versenyre lehet tökéletesen felkészülni egy évben, de létezik egy eredménykényszer, és ennek folyamatosan eleget kell tennünk. Időben roppant kevés volt a felkészülés erre a vb-re, és akkor a rövid pálya nehézségeit még nem is említettem. Egy rókáról több bőrt talán még le lehet húzni, de a századik után a százegyediket már aligha" - állítja Turi.

"Mi nem kispályások vagyunk"

Kiss László szövetségi kapitány arra hívta fel a figyelmet, hogy a dubaji magyar különítmény mind a kilenc tagja döntőbe került. "Nem véletlen, hogy ezt megelőzően a tíz rövidpályás világbajnokság egyikén sem szerepeltünk, tíz évvel ezelőtt Szabados Béla indult egyetlenként, de azóta senki. Ameddig nem tudunk legalább egy teljes három hónapos makrociklust ledolgozni 25 méteres uszodában, addig ne is várja senki, hogy jól fogunk úszni. Mi nem kispályás úszók vagyunk, mi az olimpiai uszodában szocializálódtunk, és hála istennek, Londonban is 50 méteres medencében rendezik az úszóversenyeket. Persze, le kell vonnunk a tanulságot, hogy fordulni nem tudunk, de hát a specialisták huszonötös medencében edzenek, és ugyanannyi idő alatt kétszer annyit fordulnak, nem csoda, hogy ebben jobbak."

A szövetségi kapitány elismerte, hogy nem feltétlenül kellett volna néhány versenyzőnek elindulnia az eindhoveni Eb-n és Dubajban is. "Korábban három-négy edzőtábor után szoktunk odaállni egy nagy versenyre, most ez a felkészülés nem valósult meg, és túl közel is volt egymáshoz a két viadal. Ennek ellenére nem vagyok elkeseredett. Gyurta Dani a fordulóival maradt le az aranyról, Cseh Laci 200 pillangón a célba érkezését szúrta el - nyerhetett volna -, az ifjabbik Gyurta odakerült a világelitbe. Ettől függetlenül kellene néhány huszonötös uszoda, mert máskülönben reménytelen a felzárkózás a világ élvonalához. Az amerikaiak márciustól júniusig huszonötösben edzenek, csak a nagy világverseny előtt hat héttel mennek át ötvenesbe. Amerikában úgy épülnek az uszodák, hogy ötvenszer huszonöt méteresek, ha kell, így használják őket, ha kell, úgy. Nálunk egyedül a Komjádiban van egy kis huszonötös, de azt is inkább a tanfolyamosok használják."

Hosszú Katinkával kapcsolatban felmerül a kérdés, érdemes volt-e körbeutaznia a fél világot egy olyan versenyért, amelyen borítékolhatóan nem érhette el a tőle elvárható eredményt. "Katinka becsületből jött el Dubajba, szerda este 13 órás repülőutat követően érkezett meg Los Angelesből, másnap reggel már úszott. Haza akart jönni, ő az év sportolója Magyarországon, egy nappal a repülőgépre szállás előtt még vizsgázott, összekötötte a kellemeset a hasznossal. Becsületből elindult, most ennyire futotta. Csak elismerés illeti meg érte. Mint ahogy Cseh Lacit is, akit nehogy már leírjon a sajtó! Tizenegy századdal bukta el az aranyérmet 200 pillangón, ami szinte semmi."

Gyurta Dánielnek siker az ezüst

A magyar csapat legeredményesebb tagja Gyurta Dániel volt, bár a 200 méteres mellúszásban elért második helyét idehaza nem mindenki élte meg sikerként. Ő azonban pozitívan látja a dolgokat.

"Valóban, most már két éve ott vagyok a csúcson vagy a csúcs közelében, hol sikerül győznöm, hol egy hajszállal lemaradok az aranyról, ilyenkor valamelyik vetélytársamnak jobban kijön a lépés. Dubajban is jól ment a versenyzés, jó formában vagyok, jó úton járok. Hosszabb ideje bizonyítom, hogy van esélyem Londonra, és bízom benne, hogy oda is érek. Egyszóval: nagyon örülök ennek az ezüstéremnek, aminél jobban már csak az öcsém bronzérmének 1500-on" - beszélt a családi sikerekről a római normálmedencés világbajnokság aranyérmese, aki a felvetésre, hogy vajon nem taktikázta-e el a versenyt - hiszen máskor a második, a harmadik és a negyedik ötvenet egyforma idő alatt teljesíti, míg most 100 és 150 méter között meglehetősen lassú volt -, nem tiltakozott.

Forrás: MTI
Gyurta Dániel nagy hajrája ezúttal ezüstöt ért

"Általában a harmadik ötven az erősségem, ezt szoktam a legjobban megnyomni, de Dubajban rosszul ment ez a szakasz" - ismerte el Gyurta. "De ez egy más verseny volt, és nehéz volt megszoknom, hogy kevés pihenő volt az előfutam és a döntő között. A másik furcsaság az volt, hogy a japán Tomita Naoja felkészült belőlem, és meg is tudta valósítani taktikáját. Nem tudtam a saját versenyemet úszni, mert éreztem, hogy a japán engem figyel, és minden mozdulatomra reagál. Lehet azt mondani, hogy ez egy szellemi párbaj volt, és ezt a párbajt ezúttal Tomita nyerte meg. El kell ismernem, Dubajban ő volt a jobb, ettől függetlenül a végén meg tudtam közelíteni, de már nem volt elég hely ahhoz, hogy utolérjem. Az előfutamban én is könnyedén úsztam, ő is, tudtam, mindketten javítani fogunk. Aztán délután lazán odasétált a rajtkőhöz, és megnyerte a versenyt. Ő volt most a jobb, nincs mese. Rájöttem, hogy még nagyon sok mindenben kell fejlődnöm, és érzem, hogy tudok is. Ebből a szempontból jó volt, kellett ez a világbajnokság. Egy vereség sohasem jó, de ebből erőt tudok meríteni. Ha választani kell, inkább most kapjak ki, mint Londonban, az olimpián. A japánokkal nagyon ritkán van alkalmam találkozni, ezért is volt jó ez a viadal" - mondta az idősebb Gyurta fivér.

Berobbant az elitbe az ifjabbik Gyurta

A 19 éves Gyurta Gergely bronzérme az 1500 méteres gyorsúszásban a vb legkellemesebb, magyar vonatkozású meglepetése. "Éreztem magamban az erőt a jó eredményre, jó formában voltam, és valahogy megálmodtam, hogy sikeres leszek. Nem feltétlenül a bronzéremre gondoltam, de már a 400 gyors is olyan jól sikerült, hogy bizakodtam. Három másodpercet javítottam a legjobb eredményemen, ezerötszázon pedig tizenöt másodpercet, azaz száz méterenként egy másodpercet. Igen, az időeredményemet körülbelül megálmodtam, ha a helyezést nem is" - mesélte a társak által Gegének becézett úszó.

Forrás: MTI
Gyurta Gergely bátyjához hasonlóan éremmel tért haza Dubajból

Persze azért őt is meglepte, hogy megközelítette a 14.30-as időt. "Sanyi bácsi (Széles Sándor, az edzője - a szerk.) 14.35 körüli időt tervezett, ennél jobbat úsztam, 14:31.47-et. Hogy ezzel berobbantam-e a világ közvetlen élvonalába? Nem tudom, de nekem most határozottan az volt a célom, hogy letegyem a névjegyemet. Hogy megismerjenek, hogy számoljanak velem ezután. Úgy érzem, most már igazi ezerötösként vonulok be a történelembe."

A siker ellenére azért ez nem volt könnyű év a fiatalabbik Gyurtának. "Most az is lehet, hogy egyhónapos pihenőt beiktatunk. Ősszel nagyon kemény edzéseket végeztünk, a tanulmányaim is sok erőt kivettek belőlem, ezt ki kell pihenni. Azt mondja az edzőm, minél hosszabb egy szám, annál több tapasztalat kell a leküzdéséhez. Az ezerötszáz az úszás maratonija. Úgy érzem, most ismét értékes tapasztalatokat szereztem. És meggyőződésem, hogy senki sem legyőzhetetlen, a dubaji világbajnok Uszama Melluli sem."