Vágólapra másolva!
Egészen elképesztő végjáték után lett világbajnok férfikard-csapatunk Szentpéterváron; a Nemcsik Zsolt, Lontay Balázs, Szilágyi Áron, Decsi Tamás összetételű négyes a döntőben 45-43-ra verte meg az olimpiai és világbajnoki címvédő franciákat. Az utolsó két tust a videozsüri ítélte meg, felülbírálva a román mérkőzésvezetőt.

- Minek köszönhetően tudták felülmúlni összes ellenfelüket? - kérdeztük az egyéniben olimpiai és vb-ezüstérmes Nemcsik Zsoltot.
- Korábban nagy problémánk volt, hogy valakinek gyengébben ment, és ez visszahúzta a csapatot. Most viszont végre mindegyikünk jól vívott, és elhittük, hogy ezen a borzalmasan erős ágon, a házigazda oroszokon és az ukránokon is átverekedhetjük magunkat. S amikor már bekerültünk a döntőbe, úgy voltunk vele, hogy ezt a meccset is meg kell nyernünk! Fontosnak tartom azt is, hogy a csapatunk négy olyan vívóból áll, akik utánpótlás szinten már szinte mindent megnyertek. Szilágyi Áron még csak 17 éves, de már ő is junior Európa-bajnok, s az oroszok ellen szenzációsan vívott, amikor 8-3-ra megverte a Pozdnyakovot. Újonc létére nagyon elkapta az immár ötszörös egyéni világbajnokot.

- Legutóbb mikor győzték le az oroszokat?
- Amióta én vívok, világbajnokságom még soha nem nyertünk ellenük. Világkupa-versenyen is talán csak kétszer. Egyszer Chilében, és két éve Madridban, de ott Pozdnyakov nem vívott. S most itthon megverni őket, ez maga volt a csoda. De végig hittünk ebben a csodában.

- Az oroszok ellen az utolsó asszóban úgy ment fel a pástra, hogy vezettünk, de a végén 43-44-ről kellett fordítania 45-44-re. Ez volt a "legmelegebb" helyzete ma?
- Nem. Jakimenko ellen vívtam, és éreztem, hogy bizonytalan. A 43-41-es vezetésünknél én hibáztam, kétszer nekiugrottam az ellenfelemnek, és ezt nem kellett volna tennem. A döntő utolsó asszója sokkal rázósabb volt. A zsűri ítéletei egyre inkább elbizonytalanítottak, és már nem nagyon tudtam, mit is kellene tennem. Közben egymás után kaptam a tusokat, és Pillet 42-42-re kiegyenlített.

- A legvégén aztán kétszer is kikérte a videozsűri ítéletét, s ez mindkétszer nekünk kedvezett. Számított rá?
- Természetesen, és remélem, most már a nemzetközi szövetség is észreveszi, hogy a döntőben közreműködő román zsűritag mekkora kárt okoz a vívásnak, és eltiltja. Ez az illető egyébként a legnagyobb ellenségünk, és szemmel láthatóan nem szerette volna, ha mi nyerünk. Nagy hálával tartozunk a videozsűriben helyet foglaló koreai úriembernek, aki lehetővé tette, hogy győzzön az igazság.

Forrás: MTI

Szilágyi Áron, Nemcsik Zsolt, Lontay Balázs és Decsi Tamás

- A vb előtt roppant nehéz helyzetben voltak az olimpiai kvalifikáció szempontjából, hiszen fenn állt a veszély, hogy nem jutnak ki Pekingbe. Ezzel a vb-arannyal már biztos a helyük az ötkarikás játékokon?
- Még nem száz százalék, de óriásit léptünk Peking felé. Az elsőrendű célunk az volt, hogy bejussunk a négy közé, s az olasz, a román és a német csapatot magunk mögött tartsuk. De persze nem bánjuk, hogy az egész mezőny mögöttünk végzett! Azzal, hogy az oroszok és a fehéroroszok nem jutottak be a legjobb négybe, most hátrébb kerülnek a rangsorban, ám jövőre még lesznek kvalifikációs Világkupa-versenyek, és ezeken is jól kell szerepelnünk, hogy biztosan ott lehessünk az olimpián.