Vágólapra másolva!
Pénteken a Magyar Vívó Szövetség fegyelmi bizottsága elkezdte tárgyalni az Ujlaky Virgine fegyelmi vétségével kapcsolatos ügyet.

A tárgyalásra beidézett vívónő azonban nem jelent meg, észrevételeit és az üggyel kapcsolatos álláspontját csütörtök késő délután juttatta el a Magyar Vívó Szövetség irodájába francia nyelven.

Mindebből fakadóan a fegyelmi bizottságnak nem volt lehetősége az anyag megismerésére, így pénteken csupán a tanúk meghallgatására került sor. A tárgyaláson megjelent Füleky András, a szövetség ügyvezető igazgatója, Bernát Zoltán szövetségi kapitány, Knapek Edina, Mohamed Aida és Varga Gabriella.

Mivel Dr. Torday Kálmán a bizottság vezetője szeretné meghallgatni Ujalky Virgine álláspontját, egy hónap türelmi időt adott a versenyzőnek a személyes megjelenésre.

Amennyiben Virgine ennek nem tesz eleget, akkor a bizottság a rendelkezésre álló vallomások és dokumentumok alapján hozza meg határozatát.

Pár héten belül újabb tanúk - Szász Emese, Nagy Orsolya, Imre Géza - meghallgatásával folytatódik az ügy.

Az Ujlaky-ügy
A vívók pekingi szereplése várakozáson aluli volt. A nőitőr-csapathoz közelállók a csapategység megbomlását Ujlaky Virginie nyakába varrták. A 24 éves Ujlaky még nem olyan régen tagja a magyar válogatottnak: a Franciaországból honosított versenyző nem tudta megemészteni, hogy csak tartalék lett az együttesben, így - az elmondások szerint - ahol tudta, akadályozta a felkészülést. Nem volt hajlandó például bemelegíteni a magyar társakkal, ő pedig egyenesen külföldiekkel gyakorolt.
Bernát Zoltán, a tőrözők szövetségi kapitánya korábban azt mondta, Ujlaky nem fogadta el, hogy egyéniben nem szerepelhet az olimpián, ez pedig a felkészülés és a versenyek alatt feszültséget keltett a csapaton belül.