Vágólapra másolva!

Veterán kenus a maraton Eb-n

A hétvégi Vivendi IV. Kajak-kenu Maraton Eb-n vízre száll a hazai kenusport egyik klasszisa, a 46 esztendős Pétervári Pál. Nem visszatérésről vagy újrakezdésről van szó, mindössze arról, hogy Pétervári ma az egyik legkiválóbb maratonista: háromszor nyert világbajnokságot, nemzetközi versenyen elért legrosszabb eredménye pedig a negyedik hely volt.

Nemzetközi viszonylatban nem ritka, hogy a hosszú távú versenyeken hasonló korú versenyzők állnak rajthoz, hiszen – ahogy Pétervári mondja – a sportoló a korral együtt lehet, hogy veszít a gyorsaságából, de állóképességéből és gyakorlati tudásából semmiképpen sem, sőt, éppen ellenkezőleg. A kenus bizakodva várja a győri maraton Eb-t, az első három hely valamelyikét szeretné megszerezni az egyéni számban. Erre a szakágvezető, Borsodi Géza szerint is megvan az esélye, bár Pétervárinak idén nem ment gond nélkül a felkészülés: többször is gyötörték derékfájdalmak. Remélhetőleg nem csupán ezeken, de vetélytársain is sikerül győzedelmeskednie, és aztán következhet a szeptemberi világbajnokság. Pétervári számára egyelőre ez az idei terv, a kérdésre pedig, hogy jövőre is vízre száll-e, nem kíván válaszolni. Mint mondja, az elmúlt években már többször nyilatkozta, hogy a szezon végeztével kiszáll a versenyhajóból, de mindig volt valami, ami tovább hajtotta, ezért mostanra felhagyott a nyilvános fogadkozásokkal.

Hétfőtől egyébiránt már a helyszínen, Győrött készül a magyar válogatott, melynek tagjai - Borsodi Géza szakágvezető irányítása alatt - az utolsó simításokat végzik, mielőtt megérkeznek az ellenfelek, a 24 országból benevezett kajakosok, kenusok. Ez a szám rekordot is jelent, ugyanis még soha nem fordult elő, hogy kajak-kenu maraton Eb-n ennyi nemzet képviseltette volna magát. Ráadásul a kéttucatnyi ország közel négyszáz sportolója között van a világ kajak-kenu maratonistáinak színe java, úgyhogy izgalmas futamok várhatóak a július 14-15-i Vivendi IV. Kajak-kenu Maraton Európa-bajnokságon.

[origo]