Vágólapra másolva!
Először próbálkozott a hamburgi bázisú Universum Box Promotion, az öreg kontinens talán legmenőbb profiboksz-istállója a hivatásos ökölvívás fellegvárában, Las Vegasban, és totális siker koronázta Klaus-Peter Kohl menedzser társulatának vendégszereplését. A három universumos öklöző között ott volt középsúlyú amatőr világbajnokunk, Erdei Zsolt is, aki az úgynevezett "undercardon", azaz a felvezető programban jutott szóhoz, és a 3. menet 78. másodpercében technikai KO-val verte az amerikai Dennis Matthewst.

A Mandalay Bay Hotels and Casino nevű, 18 000 (!) vendéget befogadó komplexumban, a világ legnagyobb szállodájában rendezték a "Nyári Vihar" (Summer Storm) fantázianevű műsort, melynek fénypontja a két kispehelysúlyú bajnok, Paulie Ayala és Bones Adams összecsapása volt. A meccset szoros pontozással, 12 menetben Ayala nyerte.

Bár hivatalosan az Ayala-Adams mérkőzés volt a fő szám, jóval nagyobb érdeklődés kísérte az ukrán Vlagyimir Klicsko és az amerikai Charles Shufford derbijét. A 25 éves, atlantai olimpiai bajnok ifjabbik Klicsko fivér másodszor készült WBO nehézsúlyú világbajnoki címe megvédésére, és ez nem okozott gondot a meglehetősen korlátozott képességű, 28 éves ellenféllel szemben. Klicsko a 6. menetben ütötte ki ellenfelét. Klicsko mérlege ezzel 37:1-re javult (34 kiütés), az amerikaié 17:2-re romlott.

A 4000 néző előtt sikeresen debütált a cirkálósúlyból nehézsúlyba fellépett kubai Juan Carlos Gómez is. A karibi bokszoló az ötödik menetben végzett amerikai riválisával, Alfred Cole-lal, a verdikt: technikai KO. Gómez eddig mind a 33 profi meccsén diadalmaskodott.

Erdei "Madár" Zsolt hatodik profi meccsén is - nomen est omen - egy "madarat" fogott ki, az eddig 6 győzelem mellett 16 vereséggel rendelkező houstoni Dennis Matthews személyében. Erdei a harmadik menet 78. másodpercében került akkora fölénybe, hogy Tony Gibson vezetőbíró TKO-val leléptette a teljesen védekezésképtelenné vált texasit. Erdei profimérlege most 6 győzelem, 0 vereség, a győzelmek közül 4 KO.

Ch. Gáll András