Vágólapra másolva!
Valamennyi magyar egység továbbjutott Poznanban a kajak-kenu világbajnokság 1000 és 500 méteres előfutamaiból.

A vb első napján a női négyes (Dékány Kinga, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga), a kenu négyes (Zala György, Kozmann György, Iván Gábor, Belicza Béla), valamint a női páros (Fazekas Krisztina, Szabó Ágnes) egyből a döntős részvétel jogát harcolta ki 1000 m-en, míg a többiek pénteken a középfutamokból verekedhetik be magukat a fináléba.

Csütörtökre az is kiderült, hogy a szerdai technikai értekezleten elhangzottakkal ellentétben mégiscsak hirdetnek világbajnokot a női k-4 200 méteren. Utólag ugyanis elfogadták Ausztrália nevezését, így a kiírásnak megfelelően három földrészről indulnak hajók ebben a számban.

Délután az 500 m-es előfutamok szerepeltek a programban, ahol szintén valamennyi magyar egység továbbjutott.

A női négyes (Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga), a női páros (Szabó Szilvia, Bóta) és a kenu négyes (Kozmann György, Zala György, Iván Gábor, Belicza Béla) egyből a döntőbe került, míg a többiek a pénteki középfutamban harcolhatják ki a finálé jogát.

"Elégedett vagyok a csapat első napi teljesítményével" - mondta Angyal Zoltán szövetségi kapitány. "Délelőtt még érződött a versenyzőkön némi izgalom, ám délutánra már úgymond belakták a pályát. Mindenki azt nyújtotta amit vártam tőle, ahogy reméltem Vereckei Ákos és Kolonics György különösen jól lapátolt."

A világbajnokságon pénteken délelőtt az 1000, délután pedig az 500 m-es középfutamokra kerül sor.

Korábban: