Vágólapra másolva!
Ahogy telik az idő, úgy állnak elő a legújabb szenzációval az orvosok - legalább is a súlyos motorbalesetet szenvedett osztrák síző, Hermann Maier esetében. A legújabb fejlemények szerint az orvosok nem tartják kizártnak, hogy az olimpiai bajnok elinduljon a jövő februári Salt Lake Cityben rendezendő téli olimpián. S hogy ez nem vicc arra példa: az osztrák szövetség nem nevezett be senkit Maier helyett!

Hermann Maier a pályán kí-
vül is nagy küzdő

Hermann Pum, az osztrák síszövetség alpesi szakágának vezetője is optimista: "Hermann nagy küzdő, ezt mindenki tudja róla. Ezt már megmutatta három éve Naganóban is, amikor hatalmas bukása után két aranyérmet is szerzett. Bízom a felépülésében és abban, hogy rajthoz áll."

A Der Standardban megszólaló síszakemberek szerint Maier okozhat meglepetést azzal, hogy mégis starthoz áll, hiszen nagyon sokan versenyeznek csavarokkal a lábukban. A szövetség bizakodását jelzi, hogy bár lehetne változtatni, ők mégsem húzták ki az indulók listájáról Maiert.

Pincési László

Korábban:

Maier egy év múlva visszatérhet