Vágólapra másolva!
A női úszók versenyében mind az amerikai válogatott, mind a világválogatott kikapott a Brisbane-ben zajló Jóakarat Játékokon. A magyarok remekül kezdtek, hiszen Csollány Szilveszter révén arany-, a súlyemelő Varga Viktória révén pedig bronzérmet szereztünk.

Az úszóversenyek hagyományoktól eltérő lebonyolítása is remek szórakozást ígér. Négy csapat - Ausztrália, az Egyesült Államok, Európa és a világválogatott - mérkőzik egymással, mégpedig úgy, hogy mindenki "játszik" mindenkivel. A pontszámítás alapján az egyéniben első helyen végző öt, a második három, a harmadik egy pontot kap, míg a váltóban csak a győztes szerez 7 pontot.

A csütörtöki napon Ausztrália 10 ponttal, 79,5-69,5-re verte az Egyesült Államokat, míg a többszörös világcsúcstartó holland Inge de Bruijn vezetésével Európa megleckéztette "a világot" 107-42-re.

Érdekes hír, hogy az IAAF nem tart doppingellenőrzéseket az atlétikaversenyeken, mondván, ez "csak" játékszintű versengés.

Ma a strandröplabdázók selejtezőire, további tornadöntőkre, illetve a férfi súlyemelők 85 kg-os küzdelmeire kerül sor. És természetesen folytatódik az úszóshow, ezúttal a férfiakkal: Ausztrália Európa, az Egyesült Államok pedig a Világválogatottal mérkőzik.

Eredmények, úszás:
Ausztrália - Egyesült Államok 79,5-69,5

50 m gyors: 1. Stone (amerikai) 25.52. 100 m gyors: 1. Ryan (ausztrál) 55.61. 200 m gyors: 1. Benko (amerikai) 2:00.08. 400 m gyors: 1. Chandler (amerikai) 4:14.95. 50 m hát: 1. Calub (ausztrál) 29.07. 100 m hát: 1. Calub 1:01.89. 200 m hát: 1. Benko 2:13.56. 50 m mell: 1. Hanson (ausztrál) 32.01. 100 m mell: 1. Jones (amerikai) 1:09.47. 200 m mell: 1. Caverly (amerikai) 2:29.30. 50 m pillangó: 1. Thomas (ausztrál) 26.92. 100 m pillangó: 1. Thomas 59.11. 200 m pillangó: 1. Thomas 2:09.52. 200 m vegyes: 1. Caverly 2:15.85. 400 m vegyes: 1. Caverly 4:45.66. 4x100 m gyorsváltó: 1. Ausztrália 3:43.31. 4x100 m vegyes váltó: 1. Ausztrália 4:07.33

Európa-válogatott - Világválogatott 107-42

50 m gyors: 1. Popcsenko 25.63. 100 m gyors: 1. Popcsenko 56.19. 200 m gyors: 1. Mita (japán) 2:00.90. 400 m gyors: 1. Tang Jing-vej (kínai) 4:12.91. 50 m hát: 1. Buschschulte (német) 29.52. 100 m hát: 1. Buschschulte 1:02.25. 200 m hát: 1. Klocskova (ukrán) 2:16.34. 50 m mell: 1. Igelström (svéd) 32.81. 100 m mell: 1. Caslaru (román) 1:10.84. 200 m mell: 1. Caslaru 2:28.61. 50 m pillangó: 1. De Bruijn (holland) 26.48. 100 m pillangó: 1. Moravcová (szlovák) 58.30. 200 m pillangó: 1. Jedrzejczak 2:11.74. 200 m vegyes: 1. Klocskova 2:14.96. 400 m vegyes: 1. Klocskova 4:41.66. 4x100 m gyorsváltó: 1. Európa-válogatott 3:46.56. 4x100 m vegyes váltó: 1. Európa-válogatott 4:09.03

Az állás: 1. Ausztrália 175,5, 2. Európa 174, 3. Egyesült Államok 151,5, 4. Világválogatott 95

Súlyemelés:
1. Cheryl Haworth (USA) 282,5 kg, 2. Albina Khomitch (orosz) 257,5. 3. Varga Viktoria 260.

Torna:
Gyűrű: 1. Csollány Szilveszter (magyar) 9,775. 2. Ivan Ivankov (fehérorosz) 9,700. 3. Jordan Jovcsev (bolgár) 9,687.

Pincési László

Korábban:

Csollány aranyérmes a Jóakarat Játékokon