Vágólapra másolva!
A britek nehézsúlyú profi ökölvívója, a trónjától megfosztott Lennox Lewis "együtéses jelenségnek" titulálta legyőzőjét, az amerikai Hasim Rahmant.

"Johannesburgi mérkőzésünkön semmi extrát nem nyújtott. Az volt a szerencséje, hogy egy másodpercig nem összpontosítottam, és beleléptem az ütésébe. Nem hiszem, hogy ilyen hibát még egyszer elkövetek" - mondta Lewis, akit ellenfele óriási meglepetésre áprilisban az ötödik menetben kiütött, s így megszerezte a Boksz Világtanács (WBC) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) világbajnoki címét.

Rahman sem késett sokáig a válasszal: "Lennox csak azt felejti el, hogy 12 meneten át nem lehet hibátlanul küzdeni. A visszavágón megint kihagy majd egy pillanatra, és akkor jön az én öklöm."

Nem mondható, hogy a két sztár felkészülése a november 17-i, Las Vegas-i csatára a kulisszák mögött zajlana. Rahman és Lewis csütörtökön egy élő tv-műsorban összeverekedett. A két nappal későbbi közös sajtótájékoztatójuk is kis híján botrányba fulladt, de akkor a rendfenntartók időben közbeléptek, így pofon nem csattant. De az ütésváltás már így megkezdődött...

Korábban:

Rahman-Lewis, ringen kívül