Vágólapra másolva!
Tizedik alkalommal indult, és végül a 11. helyen ért célba Kropkó Péter a hagyományos hawaii Ironman-viadalon. A győzelmet a férfiaknál a tavalyi ezüstérmes Timothy Deboom, a hölgyeknél pedig a tavalyi első Natascha Badmann szerezte meg. A másik magyar, Szász Viktor a 25-28 évesek között a 96. helyen ért célba.

Öt esztendő után avathatott ismét hazai győztest Hawaii lakossága. A tavalyi második helyezett amerikai Tim Deboom még azt is elbírta, hogy kerékpározás közben 3 perces büntetést szabtak ki rá a versenybírák. A coloradói Lyonsból érkezett 30 éves sportoló kis amerikai zászlóval a kezében elsőként ért célba, időeredménye 8 óra, 31 perc 17 másodperc volt.

"Nagyszerű volt a közönség, ez Amerika!", lelkendezett a győztes, aki idén - a májusi kaliforniai Ironman után - másodszor is győzni tudott. A második helyen az új-zélandi Cameron Brown (8:46:10), a harmadikon pedig az 1997-es győztes német Thomas Hellriegel (8:47:40) ért célba. Kropkó Péter élete 10. hawaii fellépésén a 11. lett. A 3800 méteres úszást 54:13 perc alatt teljesítette, a 180 km-es kerékpárúton 5:11:14 óra alatt tekert végig, míg a 42 km-es futásban a második legjobb idővel (2:50.29) feljött a 11. pozícióba. Az indulási jogot lottón (!) nyerő, amatőr Szász Viktor a 25-28 éves fiúk között a 96. lett, időeredménye 12:40:55 (1:19:46; 6:07:05; 5:01:52) óra lett.

A hölgyeknél a svájci Natascha Badmann megismételte tavalyi sikerét, ideje 9:28:37 óra. Az ezüstérmes a kanadai Lori Bowden (9:32:59), a bronzérmes pedig a Braunschweigből érkezett német Nina Kraft (9:40:59) lett. A 8-szoros győztes, 39 esztendős, amerikai Paula Newby-Fraser csupán a negyedik lett (9:41:34).

Összesen 46 ország 1468 sportolója indult el a viadalon. A verseny összdíjazása 325 ezer dollár volt, a férfi és a női első ebből 70-70 ezer dollárral gazdagodott.

A verseny végeredménye:

Nők:
1. N. Badmann (svájci) 09:28:37
2. L. Bowden (kanadai) 09:32:59
3. N. Kraft (német) 09:41:01
4. P. Newby-Fraser (amerikai) 09:41:35
5. K. Smyers (amerikai) 09:48:34
6. F. Keller (brazil) 09:51:20
7. W. Ingraham (amerikai) 09:57:33
8. G. Kehr (amerikai) 09:57:36
9. H. Fuhr (kanadai) 10:00:58
10. J. Savege (kanadai) 10:03:30

Férfiak:
1. T. Deboom (amerikai) 08:31:18
2. C. Brown (új-zélandi) 08:46:10
3. T. Hellriegel (német) 08:47:40
4. N. Stadler (német) 08:49:43
5. L. Leder (német) 08:49:49
6. M. Herremans (belga) 08:51:19
7. A. Niedrig (német) 08:53:00
8. C. Widoff (amerikai) 08:55:33
9. S. Larsen (amerikai) 08:56:28
10. C. Mauch (svájci) 08:57:30
11. Kropkó Péter (magyar) 08:59:10

Pincési László