Vágólapra másolva!
Patrick McEnroe szövetségi kapitány még mindig nem döntötte el, ki lesz Andy Roddick mellett a másik teniszező, aki egyesben felveszi a versenyt az indiaiak elleni tenisz Davis Kupa-mérkőzésen. A winston-salemi összecsapásra a hét végén kerül sor.

McEnroe-nak egy órával a pénteki sorsolás előttig kell csapatot hirdetnie, ám egyelőre csupán az biztos, hogy az egyik szinglit Andy Roddick, a párost pedig a veterán Don Johnson, Jared Palmer kettős játssza a Wake Forest University sportcsarnokában.

Hogy ki lesz a másik egyéni versenyző, még nem tudni - az biztos, hogy a gyakorlatilag edzőpartnerként behívott 19 esztendős Robby Ginepri nem lép pályára. A helyre a rutinos Todd Martin és a feltörekvő James Blake pályázik. "A jó hír, hogy nehéz választanom, mert mind Todd, mind James remekel az edzéseken" - mondta McEnroe. "Amellett Andy és a párosunk is
szenzációs formában van. Sajnos a srácok közül valakit ki kell hagynom, noha minden tudták, ezt a döntést meg kell hoznom és tudom, el is fogadják majd ezt."

Todd Martin 31 esztendős, eddig 16 Davis mérkőzésen vett részt 1994-es debütálása óta, ám a Tommy Robredo elleni vesztes US Open-mérkőzése óta nem játszott. Blake 21 esztendős, neki ez lenne a bemutatkozó mérkőzése azt követően, hogy remek évet produkált eddig.

"Ilyen nehéz döntésem még nem volt" - mondta McEnroe. "Todd tapasztalt, James nem. James fiatal, Todd nem. Mérlegelni kell a dolgokat és estére meg kell hoznom a döntést. Azt nevezem, aki jobb kondiban van és akiről úgy gondolom, tud nyerni. Nem egyet, hanem kettőt."

Az amerikai válogatott egyébként már jótékonykodással is felhívta magára a figyelmet és 100 ezer dollárt átutalt a New York-i terrortámadásban elhunytak hozzátartozóinak. Sőt, eldöntötték, a hivatalos ceremóniákon és sajtótájékoztatókon olyan baseball-sapkát viselnek, amelyen New York város tűzoltó- és rendőrlogói vannak.