Vágólapra másolva!
Ma jelölik ki a súlyemelő-világbajnokságon részt vevő magyar válogatottat, azt viszont Aján Tamás, a nemzetközi szövetség elnöke már tegnap bejelentette, hogy az Amerika elleni terrortámadás hatásai a vb-n is érezhetőek lesznek.

Antalya rendezi meg a november 4-én kezdődő súlyemelő-világbajnokságot, Nauru, majd Guam lemondása után került a verseny Törökországba. A visszalépések után hat ország is vállalta volna a lebonyolítást, és júliusban, amikor Antalya mellett döntött a nemzetközi szövetség, még azt hitték, hogy kiemelkedő vb-t rendeznek a törökök.

Aján Tamás, az IWF elnöke viszont tegnap a sajtónak is bejelentette, hogy nagy mezőnyökre, rekordrészvételre nem lehet számítani. A szeptember 11-ei terrortámadás óta a sportvilág is jóval óvatosabb, ezt Aján legutóbb szerdán tapasztalta, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként az egyik bizottsági tanácskozáson azt látta, hogy csak a meghívottak egyharmada jelent meg. Vezető tisztségviselőktől hallotta, hogy az amerikaiak a külügyminisztérium tiltása nyomán több versenytől visszaléptek, így nem indulnak a tornász-világbajnokságon, otthon maradnak a birkózók is, és a súlyemelők sem mennek el a vb-re. Az elnök egyelőre megtippelni sem tudta, hány részvevője lesz a vb-nek, arról viszont a napokban személyesen győződött meg Antalyában, miután tárgyalt a kormányzóval, a polgármesterrel, a szervezőkkel és a szövetség képviselőivel, hogy a szervezők mindent elkövetnek a biztonság érdekében.

A hírek szerint Sydney hét női olimpiai bajnoka közül egy sem lesz ott a vb-n, és a nyolc férfi aranyérmes közül négynek a részvételét jelezték. A csonka mezőnyök hatását anyagilag is megérzi a nemzetközi szövetség, kevesebb lesz a televíziós és a szponzori bevétele. "Megértem azokat az országokat, amelyek nem utaznak el" - mondta Aján Tamás ", de a világbajnokságot meg kell rendezni." Akik ott lesznek, semmiben sem szenvednek hiányt, a mezőnyt ötcsillagos hotelban szállásolják el, a versenyt pedig egy új sportcsarnokba viszik.

A magyarok ma még tartanak egy ellenőrző edzést Tatán, és utána jelöli ki a szövetség elnöksége a részvevőket, de a csapat gerince már kialakult. Likerecz Gyöngyi, az idei Eb háromszoros aranyérmese biztosan indul, és esélyes a világbajnoki cím megszerzésére is. A 75 kilós kategóriában a világranglista második helyén áll, de edzésen volt már jobb eredménye, mint a listavezetőnek. Érmet, de legalábbis éremközeli eredményt várnak Krutzler Esztertől, Dankó Ilonától és Varga Viktóriától is. Az olimpiai ezüstérmes Márkus Erzsébet sérülés miatt nem indul, de a szövetség vezetői hangsúlyozták, hogy nem hagyja abba a súlyemelést.

Egyelőre kérdés, hogy a kínaiak milyen erősségű csapattal vonulnak fel. Náluk az év legfontosabb eseménye a nemzeti játékoknak nevezett bajnokság, és mivel a két verseny ütközik egymással, a legjobbak ott lépnek dobogóra. Akiket a világbajnokságra neveztek, még ismeretlenek a nemzetközi porondon. Igaz, a harmadik vonaluk is olyan erős, hogy tarolhat a vb-n.

A férficsapatnak Kovács Zoltán a legbiztosabb pontja, holtversenyben a második legjobb idei eredmény az övé. Újra ott lesz a legjobbak között Feri Attila, pedig - mint László Imre, a szövetség elnöke emlékeztetett rá - már két éve azt javasolták neki egy kórházi vizsgálat után, hogy hagyja abba a versenyzést.

Lépesfalvi Zoltán

Korábban:

Hat magyar súlyemelő-érem a Jóakarat Játékokon