Vágólapra másolva!
Aranyérmes lett a nimes-i vívó-világbajnokságon a Kulcsár Krisztián, Imre Géza, Fekete Attila, Kovács Iván összeállítású magyar párbajtőr csapat, miután a döntőben 45-25-re legyőzte az észteket.

Fotó: Reuters
Kovácsék három év után ismételtek

A magyarok közül Imre (plusz 11) kimagasló teljesítményt nyújtott, de pozitív mutatóval zárt Kulcsár (plusz 6) és Kovács (plusz 3) is. Fekete nem lépett pástra.

Az észtek gyakorlatilag semmilyen ellenállást nem tanúsítottak, így a nap során végig harcosan vívó csapat 1998 után megérdemelten lett másodszor is világbajnok ugyanabban az összeállításban.

A magyarok a szenegáliakat 45-13-ra, a svájciakat 45-37-re, a németeket 39-38-ra, a spanyolokat 45-35-re verték.

Az érmeket Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke adta át.A belga sportdiplomata a döntő előtt egy órával NOB Érdemrendet adományozott Jean-Francois Lamournak, a franciák kétszeres (1984, 1988) egyéni olimpiai bajnok kardozójának.

Kulcsár Krisztián: "A gyenge egyéni teljesítmény ellenére tudtuk, hogy nem felejtettünk el vívni. Nehéz ágra kerültünk, így csak taktikus, fegyelmezett párbajtőrözéssel lehetett esélyünk. A legnagyobb fegyvertény az, hogy megvalósítottuk az elképzeléseinket."

Imre Géza: "Nagyon csalódott voltam az egyéni után. Most viszont sikerült megmutatnom, hogy mire vagyok képes. A döntőről röviden annyit: nem szeretünk ezüstérmesek lenni."

Fekete Attila: "A németek elleni 38-38-nál nem gondoltam volna, hogy így ér véget a nap. Azt hiszem, most bebizonyítottuk, hogy csak balszerencse volt, ami az utóbbi időben történt."

Kovács Iván: "A türelem és az ész diadala a siker. Nagy volt bennünk a bizonyítási vágy, de nem estünk át a ló túlsó oldalára."

A magyarok három csapatéremmel zárták a világbajnokságot. A férfi párbajtőrözők nyertek, a férfi kardozók a második, a női párbajtőrözők a harmadik helyen végeztek.

Eredmények a döntőben:
Magyarország - Észtország 45-25
a 3. helyért:
Franciaország - Spanyolország 45-41
a végeredmény:
1. Magyarország (Kulcsár Krisztián, Imre Géza, Fekete Attila, Kovács Iván)
2. Észtország (Kaaberma, Loit, Novoszjolov, Vaht)
3. Franciaország (F. Jeannet, Obry, Delhomme, J. Jeannet)
4. Spanyolország (Abajo, Cantero, Gomez, Sepulveda)

Korábban:

Döntőben a magyarok férfi párbajtőrben