Vágólapra másolva!
Több mint tíz hónapos szünet után szombaton lép újra szorítóba Vitalij Klicsko. Az ukrán nehézsúlyú profi ökölvívó ellenfele az amerikai Ross Puritty lesz, aki 1998-ban legyőzte öccsét, Vlagyimirt.

Az Óriások éjszakája elnevezésű oberhauseni összecsapásra telt házat várnak a szervezők, a 10 ezer belépőből 8260 már elkelt.

"Végre ismét csúcsformában vagyok" - mondta Vitalij, a hamburgi Universum - Kovács István és Erdei Zsolt klubja - bokszolója.

Az idősebbik Klicsko 27 győztes mérkőzés után tavaly áprilisban szenvedett vereséget. Fájdalmai miatt a 10. menetre már nem állt ki az amerikai Chris Byrd ellen, így elveszítette a Boksz Világszervezet világbajnoki övét. Utoljára január 27-én Münchenben a szintén amerikai Orlin Norris ellen mérkőzött, aki már az első menet elején feladta a küzdelmet. Vitalij Klicsko azóta térdsérülése miatt nem vállalt találkozót.

Korábban:

Vitalij Klicsko december 8-án tér vissza