Vágólapra másolva!
Meglepetéseket nem igazán, parázs csatákat és kiváló hangulatot annál inkább hozott a Pécsett lezajlott 78. férfi és 5. női ökölvívó országos bajnokság. Újdonságként szövetségi kapitányi és klubedzői szemüvegen át is figyelhette Szántó Imre a versenyt, ahol a Kecskeméti SC három bajnoki címet nyert.

Csötönyi Sándor, a hazai szakszövetség elnöke viszont elvesztett egy "bandira" menő fogadást a legszínvonalasabb küzdelmeket hozó 81 kg-os mezőny döntője kapcsán. Nem sokon múlt, mindössze három segédponton, ennyivel győzött ugyanis a 11-11-es döntetlen után a két kiváló válogatott bokszoló csatájában a címvédő Hidvégi György a 75 kg-ból feljött Szűcs István ellen. Hidvégi a meccs után kijelentette, ha kikapott volna, befejezi a bunyót, így viszont csak kisebb szünetet tart, s megműtteti a kézfejét. A sírva fakadó Szűcsöt pedig vigasztalhatja, hogy vasasos klubtrénere, Szántó Imre szerint veresége ellenére jövőre ő lehet a félnehézsúlyú a nemzeti csapatban. Amit bizonyos Szántó Imre irányít.

A kettős minőségében debütáló szakember (akivel a Vasas négy döntőséből egy, Balzsay Károly lépett fel a dobogó tetejére) szövetségi kapitányi szemmel nem csak a jót látta meg Pécsett: "Nyertek az esélyesek, s elmaradt a meglepetésbomba, amit Szűcs robbanthatott volna fel. Egy-két súlycsoportban megismétlődött a junior ob-döntő, azaz nincs komoly felnőtt versenyző. A fiataloknak viszont még nemzetközi rutint kell szerezniük."

A férfiak fináléin érdemes végigszaladnunk. Petrovics István (48 kg) a belfasti vb-szereplés lendületét Pécsre átmentve első bajnoki címét ünnepelhette. Ráth Miklós (51) Szombathelyre vitte az aranyat, juniorként és megérdemelten. 54 kg-ban "ifirangadó" zajlott Oltványi Dávid és Bedák Zsolt között, utóbbi szoros sikerével. Az 57 kg trófeája Kertész Henriké lett, a 60-é pedig a junior-világbajnok Káté Gyuláé, aki egyben a mezőny legharcosabbjának bizonyult. Pedig legyőzött ellenfelei nem is szavazhattak... Maczik Róbert új súlyában, 63,5 kg-ban is bizonyított, egy másik válogatott kiválóság, Balog Vilmos (67) már ötödik ob-sikerét ünnepelhette, Nagy József (71) a benne lobogó tűzzel negyedszer "edzett" bajnoki aranyat. A 75 kg egy újabb "ötszörös", Balzsay Károly felségterülete lett, csakúgy, mint az ob legjobbjának járó trófea. A 81 kg-ról Hidvégi kapcsán már szóltunk, 91-ben az ob-harmadik Garai Emil tarolt, +91-ben pedig Kiss Zoltán. Utóbbi a vb-ötödik kecskeméti Kurtucz Csabán állt bosszút az utóbbi hónapok sérelmeiért. Ezért a kecskemétiek nem estek búskomorságba, hiszen nyolc döntőssel, három bajnokkal megnyerték az összetett pontversenyt, csakúgy, mint tavaly.

A nők vetélkedése Csötönyi Sándor NÖF-elnök szerint azért volt csonka, mert többek nem mertek kiállni a friss scrantoni vb-érmesek ellen. Ezt el is találta a félnehézsúly végeredményével ellentétben, s akadt nagyobb sikere is: megkapta az európai szövetség legnagyobb díját, az EABA-érdemrendet az ob-t végignéző Emil Zecsev elnöktől, aki, alelnökének szeretné megnyerni Csötönyit.

2001-es magyar bajnokok, nők (45 kg-tól felfelé): Narozsnik, Csik, Miló, Szuknai, Tápai, Szabó P., Bödő, Pruzsinszky, Ducza, Kovács V., Kovács M.
Férfiak (48 kg-tól felfelé): Petrovics, Ráth, Oltványi, Kertész, Káté, Maczik, Balog V., Nagy J., Balzsay, Hidvégi, Garai, Kiss Z.

Deák Zsigmond

Korábban:

Bonyodalmak a boksz-csb körül