Társoldalunk:

Haller Ákos meseszerű évet zárt

A vita az évsportolója-választás kihirdetése után is tart: azok nyertek-e, akik a leginkább megérdemelték. A legélesebben egymásnak ellentmondó vélemények a csapatkategóriában hangzanak el, nem is véletlenül, hiszen itt a legnehezebb az eredmények összehasonlítása. Érvelni, vitatkozni lehet, ám az biztos, a sportolókat tilos mindebbe belekeverni, ahhoz, hogy az újságírók miként szavaztak, az égadta világon semmi közük sincsen. Az ünnepi hangulatnak megfelelően mi sem a vesztesekkel kesergünk, hanem a győztesekkel örvendezünk. E hasábokon az év csapata, a Pető Tibor, Haller Ákos kétpárevezős egységből - az idősebb jogán - utóbbival, Haller Ákossal.

- Kié lesz véglegesen, örökre a trófea?
- Tibié. Az összetett Világkupa-győzelemért járó serleget a kő, papír, olló játékban én nyertem el, s akkor megállapodtunk abban, hogy a következő kupa automatikusan a vesztesé lesz.

- Egyébként tudták, sejtették előre a végeredményt?
- Sejtettük. Reménykedtünk, hogy az újságírók is értékelik egész évben nyújtott teljesítményünket.

- Mit gondol, mivel kerültek például a műfajában az evezéshez nagyon hasonló vb- és Eb-győztes Szabó Szilvia, Bóta Kinga kajak kettős elé, akik ráadásul más egységekben további két-két vb- és Eb-aranyat is szereztek?
- Ők talán túl sokat nyertek. Az emberek a kajak-kenusoktól megszokták, hogy legalább hat-nyolc világbajnoki aranyat lapátolnak össze, így az ő nagyszerű szereplésük nem hatott a szenzáció erejével. Mi viszont az evezőssport első vb-aranyát szereztük, amire mindenki felkapta a fejét.

- Ha jól tudom, kajakosként kezdte sportpályafutását, tehát igazán avatott arra, hogy a két sportágat összehasonlítsa.
- Egész pontosan először úszással próbálkoztam. Négyéves koromtól úgy öt éven át csináltam, amíg el nem tanácsoltak. Ha valakinek, mint nekem, nincs vízfekvése, akkor nincs mit tenni. Utána két évig teniszeztem, amit sérülés miatt kellett abbahagynom, aztán belekóstoltam a cselgáncsba, mígnem kikötöttem az evezésnél. Hogy nem a kajakozásnál, az azzal magyarázható, hogy annyit tudtam a két sportágról, mint az átlagos sportkedvelő: nekem is "egykutya" volt. Kajakozni szerettem volna, de egy ismerősöm evezni járt, odacsábított, én pedig azt gondoltam, a kettő szinte ugyanaz, rendben, legyen evezés. Tehát csak szerettem volna, de sohasem kajakoztam. Persze utólag egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. S hogy miben hasonlít és különbözik a két sportág? Alapvetően mindkettő erő-állóképességi sport, a hosszabb távból fakadóan az evezésnél talán nagyobb a fizikai igénybevétel, s mi nemcsak a felsőtestünket, hanem a lábunkat is, sőt elsősorban a lábunkat terheljük.

- Világszerte ön szerint melyiknek nagyobb a presztízse?
- Szeretnék hazabeszélni, az evezésnek. Amerikában s többfelé a világon az egyetemisták evezős nyolcasokat alakítanak, nem kajak négyeseket.

- Magyarországon akkor miért a kajak-kenu népszerűbb?
- Talán a hagyományok miatt, a két sportág születésekor a kajak-kenusok jobb eredményeket értek el. Illetve talán az anyagiaknak is szerepe lehet ebben. Egy kajakos versenyzésre alkalmas szerelése kihozható akár százezer forintból, az evezésnél ez kétmilliónál kezdődik.

- A kajakosok még valamiben előnyt élveznek. Ha valaki jó felépítésű, erős, akkor szlenggel nem azt mondjuk rá, hogy "evezős", hanem azt, hogy "kajakos fickó"...
- Azért bennünket sem kell félteni. Jómagam például 193 centim mellé 102 kiló vagyok, s bár a fekve nyomás nálunk csak kiegészítő gyakorlat, a 150 kilóval én is megbirkózom.

- Rendben... Azt már tavaly is tapasztalhattuk, nagyon büszke evezős mivoltára. Amikor a Sztárbajnok játék végén Knézy Jenő úgy gratulált önnek negyedik helyezéséhez, hogy evezős létére... - jól láthatóan elfintorodott.
- Ez így van, s remélem, többször nem fordul elő. Az evezés az egyik legkeményebb sportág, ráadásul összetett is, hiszen a felkészülés során nemcsak evezünk, hanem futunk, úszunk, síelünk, kerékpározunk, s még focizni is szoktunk.

- Arra talán még büszkébb lehet, hogy az evezés mellett az orvostudományi egyetem hallgatója. Azt még elképzeli az ember, hogy - a lebecsülés szándéka nélkül - egy lazább főiskolát és mondjuk egy napi egy edzést igénylő sportágat lehet párhuzamosan végezni, űzni, de két ennyire időigényes elfoglaltság miként egyeztethető össze?
- Szerencsére ez sohasem okozott problémát. Mindig az edzésekhez igazítom a napomat, s az evezésnek azért megvan az az előnye a csapatjátékokkal szemben, hogy végső esetben egyedül is lehet edzeni.

- Azért ehhez átlagon felüli lelki erő, céltudatosság kell, nemde?
- Inkább úgy fogalmaznék, optimista vagyok, hiszek a jó végkifejletben. Persze rossz tulajdonságom is van. A nem napi szintű feladatokat húzom, halasztom, ameddig csak lehet. Beiratkozásnál, index-aláíratásnál rendre én vagyok az utolsó.

- Leendő orvosként mely szakterület érdekli?
- Jövőre diplomázom, de utána 2004-ig csak az evezésre akarok koncentrálni, ráérek még szakirányt választani.

- A sport és orvostudomány legérzékenyebb érintkezési területe, a dopping mennyire foglalkoztatja?
- Mint a sportolókat általában. Amikor tized-, századmásodpercek döntenek helyezésekről és az üzleti szempontok egyre erősebb nyomásával súlyos pénzösszegekről, akkor mindig lesznek olyanok, akik tiltott szerekhez nyúlnak.

- Húsz, harminc éve sokan belehaltak a doppingolásba, ma már ilyen veszély - talán - nem fenyegeti a "kokszolókat". Furcsa kimondani, de ha valaki ésszel doppingol, az ma már nem veszélyezteti az egészségét, a dopping inkább erkölcsi, morális kategória.
- Igen, mondhatjuk így. A mai doppingszerek nem a sertésinzulin kategóriájába tartoznak, hanem gyógyszerészetileg tesztelt készítmények, lényegében mellékhatás nélkül. Azt persze nem tudhatjuk, hogy húsz év múlva lesznek-e káros tüneteik, de évtizedekkel ezelőtti elődeikhez képest egyértelműen sokkal finomabb szerek. De mielőtt úgy tűnne, mintha a dopping védelmében beszélnék, ki kell jelentenem, elítélem a teljesítményfokozásnak e módszerét, éppen azért, mert morálisan nem egyeztethető össze a sport szellemiségével.

- Zárjuk könnyedebb témával a beszélgetést! Ez az évük meseszerű volt, kezdve azzal, hogy helyet cseréltek a hajóban, amitől hipp-hopp a világ legjobbjai lettek, folytatva az aranyhalas történettel - amikor a vb-döntő előtt energiaigényüket csillapítandó kifogtak néhány díszhalat, megsütötték és megették -, s zárva az évsportolója-választással. Mit rejt a jövő?
- Jövőre kicsit lazábbra vesszük, kétpárban nem is indulunk a világbajnokságon, 2003-tól aztán minden az olimpia jegyében telik. Akkor lesz a kvalifikáció, egy évvel később Athénban pedig mi más is lehetne a célunk, mint az olimpiai bajnoki cím.

Novák Miklós

Ajánlat:

A Pető-Haller kettős az év csapata

Korábban:

Hallerék új mesét írtak Luzernben