Vágólapra másolva!
A tizenháromszoros egyéni Grand Slam-győztes Pete Sampras szerint Lleyton Hewitt, az újdonsült ausztrál világelső a jövő teniszezője.

"A legnagyobbak közül mindenkivel játszottam, és Lleyton közéjük tartozik. Az én szememben ő testesíti meg a sportág jövőjét: fiatal, érett és fantasztikusan tud koncentrálni. Persze ő is tapasztalja majd, hogy nehéz a csúcsra érni, de még nehezebb ott maradni" - mondta a 30 éves szupersztár, aki 1993 és 1998 között hatszor zárta első helyen az idényt.

A US Open döntőjében éppen Hewitt ellen alulmaradó Sampras hozzátette: nem érdekli már a ranglistán elfoglalt pozíciója."Húszévesen az egész életem a tenisz körül forgott. Ez ma már nincs így: ha jövőre elhódítom még egy Grand Slam-torna elsőségét, elégedett leszek. Továbbra is élvezem a játékot, de a motiváció már nem a régi."

Az amerikai idén nem nyert versenyt, s ezzel 11 éves sorozata szakadt meg. Legutóbb ugyanis 1989-ben fordult elő, hogy tornagyőzelem nélkül fejezte be szezonját.

Korábban: