Vágólapra másolva!
Alapos orvosi vizsgálaton esik át Lleyton Hewitt, mert napok óta rosszul érzi magát, s szerdán is lázasan játszott az argentinok elleni Hopman-kupa mérkőzésen. Ezen a napon megszületett a torna eddigi legnagyobb meglepetése: az olasz teniszválogatott 2-1-re legyőzte a tavalyi döntős amerikai együttest. A 13-szoros Grand Slam-győztes amerikai Pete Sampras is gyengélkedik, az adelaide-i férfitenisz-tornán rögtön az első fordulóban kiesett.

Fotó: Reuters
Hewitt betegen is győzelemre vezette az ausztrálokat

Az ausztrál válogatott csütörtökön az eddig szintén két győzelmet arató spanyol együttes ellen játszik a döntőbe jutásért. Szerdán a házigazdák válogatottja Argentína ellen nyert. A találkozó a két egyes után 1-1-re állt, s csak a páros harmadik játszmájának rövidítése döntött.

Az A csoportban az olaszok csak selejtező árán kerültek a nyolcas mezőnybe, de már az első körben kis híján meglepetést okoztak. Francesca Schiavone ugyanis nyert a Roland Garroson finalista Kim Clijsters ellen, de később a belgák fordítottak 2-1-re. A tavalyi győztes tengerentúliaknak ez már nem sikerült, mert Schiavone újabb nagy bravúrja, Szeles Mónika legyőzése után Davide Sanguinetti nem adott esélyt Jan-Michael Gambillnek.

Hopman-kupa, A csoport, 2. forduló:
Olaszország - Egyesült Államok 2-1
Schiavone - Szeles 6:4, 2:6, 6:4
Sanguinetti - Gambill 7:6, 6:3
Schiavone, Sanguinetti - Szeles, Gambill 1:6, 3:6

B csoport:
Ausztrália - Argentína 2-1
Hewitt - Zabaleta 6:3, 6:4
Molik - Suarez 6:7, 6:3, 4:6
Hewitt, Molik - Zabaleta, Suarez 5:7, 6:3, 7:6 (10-7)

A 357 ezer dollár összdíjazású adelaide-i férfi tenisztorna első fordulójában kiesett Pete Sampras. A korábbi világelső amerikait honfitársa, Todd Martin búcsúztatta három játszmában. "Nem így akartam kezdeni az évet, de jelenleg sajnos itt tartok a felkészülésben. Szükségem van még néhány mérkőzésre, hogy formába lendüljek" - mondta 13-szoros Grand Slam-győztes, aki szabadkártyával indult a versenyen.

Sampras a viszonylag könnyen nyerő Martin szerint sem volt százszázalékos erőállapotban: "Pete kevés meccset nyer, és emiatt kevés meccset játszik. Nem használja ki olyan könyörtelenül a lehetőségeket, mint korábban" - mondta a találkozó után.

Adelaide, 357 ezer dollár összdíjazás, első forduló:
Henman (brit, 1.) - Carlsen (dán) 7:6, Carlsen feladta
Enqvist (svéd, 3.) - Golmard (francia) 6:4, 4:6, 6:1
Rusedski (brit, 6.) - Draper (ausztrál) 6:1, 3:6, 6:4
Martin (amerikai) - Sampras (amerikai) 3:6, 6:3, 6:4
Arazi (marokkói, 4.) - Kratochvil (svájci) 6:3, 2:6, 7:6
Philippoussis (ausztrál) - Boutter (francia) 6:3, 6:4

Korábban: