Vágólapra másolva!
A WBC-szervezet elnöke, Jose Sulaiman biztos benne, hogy az ökölvívás történetének legtöbb pénzt megmozgató összecsapása, a Lewis-Tyson nehézsúlyú mérkőzés annak ellenére összejön, hogy a szerződésre vonatkozó tárgyalások hivatalos határideje január 8-án lejárt.

Sulaiman bízik benne, hogy mihamarabb megszületik a megállapodás, hacsak a felek anyagilag nem állnak elő új verzióval: "Jól mennek a dolgok, a tervezet már a jogászok asztalán van. Noha vannak eltérő pontok a két fél álláspontjában, hamarosan megegyezünk."

Sulaiman ugyanakkor megérti a feleket, mert akkora összegeket kasszírozhatnak, hogy életük hátralévő szakaszában nem kell anyagi kérdésekkel törődniük - éppen ezért minden egyes szerződési pontnak nagy a jelentősége.

A tárgyalások befejezésére vonatkozó határidő lejárt, ez azt jelenti, hogy a WBC a promóciós jogokat egy aukción értékesítheti január 24-én Mexikóvárosban. A jogok elnyerésére annak ellenére Don King a legesélyesebb, hogy Tyson korábban azt nyilatkozta, visszalép a küzdelemtől, ha a hírhedt promóter kerül nyeregbe.

A WBC elnöke nem ért egyet Tyson esetleges visszalépésével: "Őrült ötlet. Ez profiboksz, s ez a legnagyobb díj, amit Tyson nyerhet. Lewis tábora tulajdonképpen már csak Tyson aláírására vár, mert a világbajnok a maga részéről már szignálta az HBO-val kötött szerződést, amely a korábban kijelölt április 6-át jelöli meg a meccs időpontjának."

Korábban: