Vágólapra másolva!
Tavaly augusztus 24-én motorbaleset következtében borzalmas kettős lábtörést szenvedett Hermann Maier, a kétszeres olimpiai bajnok osztrák alpesi síző. Először térd alatt amputálni akarták a súlyosabban roncsolódott bal lábát, de aztán saját felelősségére meghagyták. Maier emberfeletti akaraterővel felépült, s két hét múlva, a Garmisch-Partenkirchen-i szuperóriásműlesikló Világkupa-futamon áll először rajthoz.

Az orvosok a hét elején zöld utat adtak a huszonkilenc éves sportolónak a visszatéréshez. Paradox módon épp a jobb lába gyógyult meg száz százalékig, az izmok is tökéletesen visszanyerték erejüket, viszont a bal láb még csak hetven százalékos. Maier ettől függetlenül gőzerővel edz - délelőtt sífut, délután súlyzózik -, és készen áll a garmischi visszatérésre.

A Herminátor a Salt Lake City-i olimpiáig (február 8.) hátralévő versenyeken szeretne formába lendülni, s természetesen az ötkarikás szereplésről sem mondott le. Peter Schröcksnadel, az osztrák síszövetség elnöke fenntartott egy helyet Maiernek a csapatban.

Garmisch mágikus helyszín Maier számára: élete első Világkupa-versenyét ugyanis itt nyerte. Stílszerű lenne, ha "második karrierje" első győzelme is a német alpesi üdülőhelyhez fűződne.

Korábban:

Maier orvosi engedélyt kapott az olimpiára

Ch. Gáll András