Vágólapra másolva!
A főtábla első fordulójának mérkőzéseire kerül sor hétfőn az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A férfiaknál azonnal meglepetés született: a második helyen kiemelt brazil Gustavo Kuerten 3 óra 9 perces mérkőzésen kikapott a francia Jerome Bouttertől. Kapros Anikó nagy csatában szenvedett vereséget az olasz Schiavonétől.

Fotó: Reuters
A megbízhatóságáról (is) nevezetes Kuerten nem így képzelte melbourne-i bemutatkozását

Sokáig úgy tűnt, hogy Kuerten simán nyer az év első Grand Slam-tornájának nyitó fordulójában, 68 perc alatt kétjátszmás előnyre tett szert. A 27 éves Boutter azonban nem adta fel, 46 perc alatt szépített, majd újabb 36 perc múlva egyenlített. A döntő szettben is a francia irányított, kétszer elnyerte riválisa adogatását, s viszonylag könnyen biztosította a legjobb 64 közé kerülést.

A szervezőket újabb kellemetlenség érte, a vasárnap visszalépő férfi címvédő amerikai Andre Agassi után a női mezőny egyik esélyese, Serena Williams is lemondta a szereplést. A szintén tengerentúli klasszis pénteken bokaficam miatt feladta sydneyi elődöntőjét, s a sérülésből nem épült fel.

Az 1995-ös melbourne-i győztes Mary Pierce sem járt jobban, elkezdte ugyan mérkőzését az amerikai Jill Craybas ellen, de 0:4-nél visszalépett. A francia teniszező napok óta boka- és térdsérüléssel bajlódott.

Nem sikerült a nyitónapi bravúr Kapros Anikónak, aki 2 óra 16 perces mérkőzésen kikapott a 31. helyen kiemelt Francesca Schiavonétól.

Az olasz játékos a perthi Hopman-kupán az amerikai Monica Seles és a belga Kim Clijsters ellen is nyert, de múlt héten Canberrában vereséget szenvedett Mandula Petrától. Ezúttal sem sok hiányzott ahhoz az újabb magyar meglepetéshez, de a nagyobb tapasztalat végül segített Schiavonénak. Pedig Kapros jól kezdett 40 perc alatt 6:4-re nyerte az első játszmát, viszont ellenfele 35 perc alatt egyenlített (6:3).

A döntő játszma első felében a magyar tinédzser remekelt, 4:1-re elhúzott, de előnyét nem tudta megőrizni. Az olasz 6:5-nél már a továbbjutásért adogatott, ellenfele azonban egyenlített. A kevesebbet rontó olasz (60-48 az önhibák aránya Kapros "javára") ekkor ismét erősített, s végül kiharcolta a továbbjutást.

A 128-as főtáblán még négy magyar (Mandula Petra, Kuti Kis Rita, Gubacsi Zsófia, Sávolt Attila) szerepel, valamennyien kedden mutatkoznak be.

Eredmények az 1. fordulóból:
férfi egyes:
Boutter (francia) - Kuerten (brazil, 2.) 3:6, 4:6, 7:5, 6:3, 6:3
Kafelnyikov (orosz, 4.) - Kohlmann (német) 6:3, 6:3, 6:2
Henman (brit, 6.) - Larkham (ausztrál) 7:5, 6:2, 6:2
Canas (argentin, 12.) - Srichaphan (thaiföldi) 6:1, 6:1, 6:4
Grosjean (francia, 5.) - Balcells (spanyol) 6:2, 2:6, 7:6 (7-5), 7:6 (7-2)
Johansson (svéd, 16.) - Diaz (spanyol) 6:1, 3:6, 7:6 (7-2), 6:4
El-Ajnaui (marokkói, 21.) - Vanek (cseh) 6:3, 6:3, 6:3
Enqvist (svéd, 24.) - Thomann (francia) 2:6, 6:3, 6:1, 6:2
Novak (cseh, 26.) - Kiefer (német) 6:1, 6:0, 6:4
Ivanisevic (horvát, 10.) - Damm (cseh) 4:6, 7:5, 7:6 (7-4), 6:4
Portas (spanyol, 18.) - Ilie (ausztrál) 6:7 (3-7), 7:6 (8-6), 6:2, 6:0
Arazi (marokkói, 22.) - Heuberger (svájci) 6:4, 6:2, 4:6, 7:6 (7-1)
Rusedski (brit, 28.) - Draper (ausztrál) 7:6 (8-6), 6:3, 7:5
Vinciguerra (svéd, 31.) - Luzzi (olasz) 6:2, 6:2, 7:6 (7-3)
Blake (amerikai) - Corretja (spanyol, 14.) 5:7, 7:6 (8-6), 6:3, 6:2
Robredo (spanyol, 32.) - Russell (amerikai) 6:7 (5-7), 6:3, 6:3, 6:4
női egyes:
Seles (amerikai, 8.) - Schnyder (svájci) 6:1, 6:2
Dechy (francia) - Testud (francia, 9.) 7:5, 4:6, 6:3
Coetzer (dél-afrikai, 15.) - Oremans (holland) 6:1, 6:1
Craybas (amerikai) - Pierce (francia) 4:0-nál a francia sérülés miatt feladta
Schiavone (olasz, 31.) - Kapros 4:6, 6:3, 8:6
V. Williams (amerikai, 2.) - Cargill (amerikai) 6:2, 6:2
Maleeva (bolgár) - Mikaelian (svájci) 6:3, 6:4
Bedanova (cseh, 21.) - Pucsek (fehérorosz) 6:1, 6:2
Schett (osztrák, 17.) - Glass (német) 6:2, 6:4
Diaz-Oliva (argentin) - Torrens-Valero (spanyol, 26.) 7:5, 6:4
Kremer (luxemburgi, 28.) - Chladkova (cseh) 6:3, 6:4
Hingis (svájci, 3.) - Razzano (francia) 6:2, 6:2
Farina-Elia (olasz, 11.) - Osterloh (amerikai) 6:4, 3:6, 6:4
Raymond (amerikai, 18.) - Noorlander (holland) 6:0, 6:1
Frazier (amerikai) - Nagyova (szlovák, 22.) 7:5, 6:4
Hantuchova (szlovák, 32.) - Matevzic (szlovén) 6:3, 6:1