Vágólapra másolva!
A 7. kiemelt német Haas drámai négy játszmában győzte le a chilei Riost. Ez azt jelenti, hogy férfi egyesben ezen az ágon az elődöntőben Szafin-Haas mérkőzés lesz, mert az orosz ellen a dél-afrikai Ferreira az első szettben sérülés miatt feladta a találkozót. A nőknél a belga "nővérek" meccsét Clijsters nyerte. Ellenfele a négy között az amerikai Capriati, aki a francia Mauresmót verte.

A 2000-es US Open-győztes Szafin és Ferreira meccse alig 28 percig tartott, amikor Szafin 5-2-es vezetésénél a dél-afrikai izomhúzódásra hivatkozva feladta a találkozót. Szafin kérdezte Ferreirát, mi baja, aztán amikor megtudta az okot, sajnálkozva reagált: "Értem, miért nem tud többet futni. Biztos a fáradtság is közrejátszott a sérülésében, mert két ötszettes meccset is játszott."

Ferreira - aki 1994-es wimbledoni egyéni negyeddöntője óta nyolc évet várt egy esetleg jobb eredményre, nem mellesleg egy évtizeddel ezelőtt Melbourne-ben az elődöntőben kapott csak ki McEnroe-tól - is valami hasonlót mondott: "Túl sokat voltam a pályán, elfogyott az energiám."

Szafin - aki éppen a döntő napján lesz 22 éves - viszont örülhetett, mert nem kellett az energiáit pazarolnia: "Van amikor az embernek többet kell dolgoznia a sikerért, van amikor kevesebbet. Pete ellen többet kellett, ma szerncsém volt. Egyébként jól érzem magam, itt az alkalom, hogy megnyerjem a versenyt. Jól megy a játék, egyre közelebb vagyok a döntőhöz."

Haas nem mondhatja el magáról, hogy pihent: négy gyilkos szettben verte csak Riost, akit kicsit ferde szemvágása miatt Chinónak, azaz kínainak becéznek. Rios 1999-ben döntős volt, most nem lehet az: "Nem játszottam rosszul, csak amikor lehetőségem volt, nem tudtam élni vele. Ha én nyerem az első játszmát, egészen más ez a mérkőzés."

A 21 éves Haas szerényen nyilatkozott: "Az utóbbi pár hónapban kiegyensúlyozottabban játszom, úgy látszik, ez sikerre vezet. Különösen a szervám segített az első két szettben, amikor ellenfelemnek sok breakpontja volt. Kell egy nap, amíg fizikailag rendbe jövök. Ellenfelem, Szafin remekel a tornán, bizonyára szoros meccset játszunk majd. Remélem, jól megy majd a szerva."

Haasnak 60, Riosnak 61 nyerő ütése volt. A német 57, a chilei 50 ki nem kényszerített hibát vétett. Haas 13 breaklehetősége közül négyet értékesített, Rios hármat. A 26 esztendős Rios egyéniben 18 tornát nyert, Haas az olimpián második volt.

Capriati is második volt a kiemelési listán Davenport sérüléséig, aztán az amerikai visszalépése után a címvédő lett az első kiemelt, a négy közé jutásért a francia Mauresmo ellenfele. "Sokat hibáztam, de nem is volt elvárható, hogy jó meccset játszom vagy nyerek, mert nehezen lendültem bele a játékba" - mondta Mauresmo, az 1999-ben döntőt játszó francia.

"Kemények voltak az ütéseim, s az sem volt mellékes, hogy nem fedett pályán játszottam. A szabadtéren mindig jobban megy" - nyilatkozta Capriati. A döntőben persze nem biztos, hogy nyitva hagyják a feje felett a tetőt, az az időjárástól is függ. Melbourne-ben az első "fedett" finálét 1988-ban rendezték Graf és Evert között.

Clijsters lesz Capriati ellenfele a csütörtöki elődöntőben. A belga "nővérek" és barátnők meccsén tulajdonképpen a papírforma érvényesült, mert a 4. kiemelt győzte le a 6. helyen rangsorolt teniszezőt. "Jól ment, csak a szervám lehetett volna egy kicsit jobb" - mondta a Henint a tavalyi francia bajnokságon is legyőző Clijsters.

"Nem ment ma. A második szettben megpróbáltam rákapcsolni, de Kim hosszan és keményen játszott. Egyébként mindketten hasonlóan játszunk, szeretünk támadni, agresszíven menni a pontért. Általában az nyer, aki kevesebb ki nem kényszerített hibát vét" - nyilatkozta az ezen a téren harmincat termelő Henin. "A francia bajnokság után jó barátnők lettünk, de ez nem jelenti azt, hogy amint lehetséges, visszavágjak a vereségért."

Clijsters másodszor jutott GS-verseny elődöntőjébe, tavaly Párizsban a döntőbe kerülésért éppen következő ellenfele, a francia bajnok, Melbourne-ben is címvédő Capriati győzte le.

A csütörtöki program kiemelkedő eseménye a Hingis-Seles női elődöntő lesz. Hét ausztrál bajnoki cím feszül egymásnak, a 28 esztendős Seles négyszeres, Hingis háromszoros győztes. Éppen a svájci állította meg Selest: a magyar származású teniszező 1997-ig nem kapott ki Melbourne-ben. a 34. mérkőzésén jött Martina, s ha már jött, látott, végül győzött.

Három végső sikere mellett a 21 éves Hingis tavaly és tavalyelőtt döntős volt. Amíg nem jött Martina, Monica volt a torna történetének legfiatalabb bajnoka. Seles 17 éves volt 1991-ben, Hingis 16 éves és 3 hónapos 1997-ben. Seles 1999-ben Párizsban volt legutóbb GS-tornán elődöntős. A céltudatosan játszó Martina szinte természetesnek tartja, hogy idáig jutott, Seles a játékot élvezve jutott idáig.

Férfiak, egyes, negyeddöntők:
Szafin (orosz, 9.) - Ferreira (dél-afrikai) 5:2-nél Ferreira sérülés miatt feladta
Tommy Haas (német, 7. kiemelt) - Marcelo Rios (chilei) 7:6, 6:4, 6:7, 7:6 (7:5)

Nők, egyes, negyeddöntők:
Capriati (amerikai, 1.) - Mauresmo (francia, 7.) 6:2, 6:2
Clijsters (belga, 4.) - Henin (belga 6.) 6:2, 6:3

A csütörtöki műsor:

női egyes, elődöntő:
Capriati (amerikai, 1.) - Clijsters (belga, 4.)
Hingis (svájci, 3.) - Seles (amerikai, 8.)

férfi egyes, elődöntő:
Johansson (svéd, 16.) - Novak (cseh, 26.)

Korábban:

Capriati és Clijsters elődöntős az Australian Openen

Thury Gábor