Vágólapra másolva!
"Nincs mit szépíteni, én egy szürke figura vagyok" - jelentette ki egyik korábbi győzelmét követően Thomas Johansson, az Australian Open tizenhatodik kiemeltje. Ha ez így van, akkor egy unalmas alak nyerte magyar idő szerint vasárnap hajnalban az évad első Grand Slam-tornáját. A huszonhat éves svéd teniszező a fináléban meglepő könnyedséggel, 3:6, 6:4, 6:4, 7:6 (7-4) arányban verte a jóval esélyesebb orosz Marat Szafint, a viadal kilencedik kiemeltjét.

Fotó: EPA
Johansson győzelme után pezsgőfürdőt kapott rajongóitól

A szőke, kicsit szégyenlős svéd azonnal saját adogatójátéka elvesztésével kezdte a meccset, de attól kezdve szinte alig hibázott. Az első játszmát - a kezdeti bréknek köszönhetően - Szafin 6:3-ra megnyerte, utána viszont Johansson hozott két 6:4-es szettet. A svéd ötletesen váltogatta a kőkemény tenyereseket a ravasz átemelésekkel és nyesett ejtésekkel, helyenként úgy futkározott Szafin, akár a pók a falon. A szervapárbajt is Johansson nyerte, tizenhat ászt adogatott az orosz tizenhárom foghatatlan nyitásával szemben. A szervák ereje hasonló volt, mindketten 130 mérföld/óra, azaz 208 km/óra sebességgel ütötték meg legerősebb adogatásukat.

Johansson nem mai gyerek, idén már huszonhét éves lesz, és huszonötödik nekifutásra sikerült neki túljutnia egy Grand Slam-torna negyeddöntőjén. S ha már túljutott, meg sem állt a végső győzelemig.
"Szerencsém volt" - összegezte a döntő tanulságait a svéd, a tőle megszokott szerénységgel. "Boldog születésnapot kívánok Maratnak, bár a pályán mindent megtettem azért, hogy ez ne így legyen. Közel voltam ahhoz, hogy elveszítsem a mérkőzést, de a fontos pillanatokban sikerült jól koncentrálnom."

"Nem éreztem magam igazán otthonosan a játéktéren" - mondta Szafin. "Szokatlan élményben volt részen: valaki az alapvonalról leszorított a pályáról, mert erősebb fonákokat ütött, mint én. Ilyennel nemigen találkoztam a pályafutásom során. Még sosem láttam Thomast ilyen jól játszani. Mindenkitől elnézést kérek, próbáltam hozni a legjobb formámat, de hiába. Külön gratulálok a svéd szurkolóknak, fantasztikus hangulatot teremtettek Melbourne-ben."

Johansson a negyedik szett játszmarövidítésében 6:1-es vezetéshez jutott, Szafin három meccslabdát hárítva feljött 6:4-re, de aztán, amikor a svéd a hálót rohamozta, hosszúra ütött egy átemelést. "Meg voltam győződve róla, hogy beesik a labda" - mondta mosolyogva Johansson. "Én voltam a legjobban meglepve, amikor láttam, hogy egy-két centivel hosszabb a kelleténél." Mind Johansson, mind pedig Szafin 1:2-es játszmaállásról felállva fordított a cseh Jiri Novak, illetve a német Tommy Haas ellen.

Vasárnap már emberibb körülmények uralkodtak a melbourne-i Rod Laver Arenában, árnyékban "csak" huszonnyolc fokot mértek a szombati harminchattal szemben, és az ég is jobbára fátyolfelhős volt. Johansson kedve azonban napfényes, hiszen a semmiből előbukkanva az utóbbi évek legnagyobb tenisz-szenzációját okozva beírta nevét a sportág történelemkönyvébe.

Edzője szórakozottsága miatt kis híján lekéste a döntőt Johansson. A svéd játékos trénerével a szálloda előtt várakozott, amikor Magnus Tidemannak eszébe jutott, hogy elfelejtette odarendelni a szervezők által biztosított autót. Erre taxit fogtak, és úgy siettek a Melbourne Parkba: "Magnus mulasztása volt, így természetesen ő fizetett. Azt hiszem, a sofőr felismert, mert amikor kiszálltunk, sok szerencsét kívánt" - emlékezett vissza a finálé után Johansson, akinek a továbbiakban sem lesznek gondjai a számlákkal, hiszen több mint félmillió amerikai dollárt kapott sikeréért.

A férfi egyes döntői 1992-től:
1992: Courier (amerikai)-Edberg (svéd) 6:3, 3:6, 6:4, 6:2
1993: Courier-Edberg 6:2, 6:1, 2:6, 7:5
1994: Sampras (amerikai)-Martin (amerikai) 7:6, 6:4, 6:4
1995: Agassi (amerikai)-Sampras 4:6, 6:1, 7:6, 6:4
1996: Becker (német)-Chang (amerikai) 6:2, 6:4, 2:6, 6:2
1997: Sampras-Moya (spanyol) 6:2, 6:3, 6:3
1998: Korda (cseh)-Rios (chilei) 6:2, 6:2, 6:2
1999: Kafelnyikov (orosz)-Enqvist (svéd) 4:6, 6:0, 6:3, 7:6
2000: Agassi-Kafelnyikov 3:6, 6:3, 6:2, 6:4
2001: Agassi-Clément (francia) 6:4, 6:2, 6:2
2002: Johansson (svéd)-Szafin (orosz) 3:6, 6:4, 6:4, 7:6

A zimbabwei Ken Ullyett és a szlovák Daniela Hantuchova győzött a vegyes páros döntőjében vasárnap az argentin Gaston Etlis - Paola Suáres párossal szemben.

vegyes páros, döntő:
Ullyett, Hantuchova (zimbabwei, szlovák) - Gaston, Suáres (argentin) 6:3, 6:2.

Korábban:

Capriati nyerte a túlélőversenyt

Ch. Gáll András