Vágólapra másolva!
Április 6-án nem lesz Las Vegasban Mike Tyson-Lennox Lewis profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnoki címmérkőzés. Erről Nevada állam sportbizottsága (Nevada State Athletic Commission) döntött 4:1 arányú szavazással. A bizottsági ülés eredménye azt jelenti, hogy visszavonták Tyson versenyengedélyét az állam területére vonatkozóan. A döntés magyarázata: a 35 éves exvilágbajnok képtelen kordában tartani indulatait.

Fotó: EPA
Tyson: "Nem vagyok Teréz anya!"

Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy meghiúsult minden idők legzsírosabb pénzdíjú bokszmeccse. (Az előzetes becslések szerint, a bevételből történő részesedést nem számítva, mindkét bokszoló legalább húszmillió dollárt kapott volna.) Tyson Nevada állam területén kívül még kaphat licencet, ám ennek a valószínűsége csekély. Azon a múlt heti, New York-i sajtóértekezleten, amely az április 6-ra tervezett összecsapást volt hívatott előkészíteni, Tyson rátámadt Lewisra. Tíz percig tartó tömegverekedés alakult ki, melyben Tyson beleharapott Lewis combjába.

Kedden azt is megkérdezték "Vas Miskától", hogy szerinte lesz-e mérkőzés közte és Lewis között valahol máshol április 6-án. "Nem hinném, nem úgy néz ki. Lennox egy gyáva kukac. Összecsapás legfeljebb abban az esetben lesz, ha véletlenül találkozom vele az utcán. Akkor jól megverem" - mondta Tyson a tőle megszokott, keresetlen stílusban.

A tárgyalás napján egyébként Lewis is kiadott egy kommünikét, melyben először foglalkozott a múltkori botránnyal. "Tyson hazudik, amikor azt állítja, nem harapott meg engem. Igenis kiharapott a jókora darab húst a combomból, a nadrágomon keresztül. Még nem döntöttem el, milyen jogi lépéseket foganatosítunk Tyson ellen abban az esetben, ha elmarad a mérkőzés" - áll többek között a sajtóközleményben.

A tervezett mérkőzést a Showtime és az HBO sugározta volna úgynevezett pay-per-view alapon, azaz a tévénézőknek fizetniük kellett volna, hogy megnézhessék a közvetítést. (Tysonnak a Showtime-mal, Lewisnak az HBO-val van szerződése.)

"Csalódottak vagyunk, hogy nem tudjuk Las Vegasban megrendezni az eseményt" - kommentálta a történteket Marina Capurro, a Showtime kommunikációs alelnöke. "A legrövidebb időn belül megvitatjuk a kialakult helyzetet Lennox Lewisszal" - tette hozzá Ross Greenburg, az HBO sportosztályának vezetője.

Kiszivárgott, hogy a döntésre jogosult öt bizottsági tag közül egyedül Luther Mack, a grémium elnöke szavazott az engedély megadása mellett. A dilemmát az jelentette, hogy a mérkőzés Las Vegas-i megrendezése dollármilliókat jelentett volna a város és Nevada állam gazdasága számára. A turizmusból és egyéb forrásokból befolyó pénzek jótékonyan hatottak volna a szeptember 11. óta visszaesett vendégforgalomra és a kaszinók látogatottságára. Ennek ellenére mégis 4:1 arányban nemmel szavazott a testület.

"Nem tűrhetjük el államunk határain belül azt a fajta stílust és viselkedésmódot, melyet Mr. Tyson képvisel. Pláne úgy, hogy a mérkőzés helyszíne az az MGM Grand hotel lett volna, ahol annak idején, 1997-ben Tyson megharapta Evander Holyfield fülét. Azaz: duplán negatív asszociációk ébredtek volna a publikumban" - mondta a döntést indokolva Amy Ayoub, a sportbizottság egyik tagja.

A két és fél órás tárgyaláson Tysonnak elő kellett adnia, mi volt az indítéka az utóbbi időben végrehajtott erőszakos cselekményeinek, attól kezdve, hogy Maryland államban autójából kiugorva megvert egy másik autóst, a Lewis sleppjével folytatott verekedésig.

"Nem vagyok Teréz anya" - jelentette ki Tyson, jóllehet ezzel senki sem gyanúsította. "De nem is vagyok Charles Manson. Csak azt kérem, hogy engem is ugyanazzal a mércével bíráljanak el, mint bárki mást."

Charles Manson az amerikai kriminálhistória egyik leghírhedtebb figurája, aki a hetvenes években meggyilkolta Sharon Tate színésznőt és családját.

Emlékezetes, hogy az 1997-es, Holyfield elleni "harapós" meccset követően a nevadai sportbizottság hárommillió dollárra büntette Tysont és visszavonta az engedélyét, ám azt 15 hónappal később visszaadta. Azóta Tyson kétszer bokszolt az állam területén.

Ajánlat: