Vágólapra másolva!
A tavalyi rivális kenupárosok idén is megmérkőznek egymással: a Pulai Imre, Novák Ferenc duó és a Fürdök Gábor, Hüttner Csaba kettős is komolyan készül a nyári versenyszezonra. Nemcsak céljaik - vagyis egymás legyőzése -, hanem felkészülési programjuk is nagy hasonlatosságot mutat, a téli alapozás befejeztével ugyanis mindannyian edzőtáborba utaznak, Pulaiék Olaszországba, Fürdökék pedig Jugoszláviába.

"Tavaly nem jutottunk ki a világversenyekre, de a kényszerpihenőnek köszönhetően legalább elmehettünk nyaralni, motorozni" - mondja Pulai Imre, aki társával, Novák Ferenccel aranyérmet nyert a sydneyi játékokon. 2001-ben azonban már sem 500, sem 1000 méteren nem tudták kiharcolni az Eb-n és vb-n való indulás jogát, Pulai szerint azért, mert az olimpia miatt későn tudták elkezdeni az alapozást. Az olimpiai bajnok ugyanakkor azt mondja: idén nagyon jól állnak, és ha rendben mennek a dolgaik, akkor 500 és 1000 méteren sem fogják őket legyőzni a világversenyeket megelőző hazai válogatókon.

Az összeszokott páros tehát marad, bár Pulai éppen a napokban fogja kipróbálni új, egyes hajóját, amelyet Lengyelországban az ő számára készítettek. Az óriás termetű kenus idén még nem akar egyéni számokban rajthoz állni, de mint elmondta: az athéni olimpián, 2004-ben már lehet róla szó. Azzal azonban a versenyző is tisztában van, hogy az új, keskenyebb hajók nem neki, hanem a kisebb termetű kenusoknak kedveznek. Kihívásokból persze az egyéni próbálkozások mellett sem lesz hiány: a sportág Európa-bajnokságának idén Magyarország, egészen pontosan Szeged ad otthont július 18. és 21. között. A megfelelő felkészülés érdekében Pulaiék meg is tesznek mindent: február 26-án az egyesülettel kéthetes olaszországi edzőtáborba utaznak, a hazatérés után pedig szinte egyből indulnak tovább Sevillába, a válogatott edzőtáborába.

Nem tétlenkedik a tavalyi év világversenyein részt vevő kenupáros sem: Fürdök Gábor Szegeden, Hüttner Csaba pedig Budapesten folytatja a téli alapozást. A megerőltető gyakorlatok - futás, úszás és erősítés - még két hétig keserítik meg a versenyzők életét, azt követően ugyanis Jugoszláviába utaznak edzőtáborba. "Nagyon fontos, hogy minél előbb vízre szálljunk, mert az evezéssel lehet leginkább formába lendülni, erre pedig idén hamar szükség lesz, a versenyszezon ugyanis korábban kezdődik az elmúlt évekhez képest" - mondja Fürdök. A szegedi kenus ezért külön örült a február elején megérkező tavasznak, ami lehetővé tette, hogy ne csak a tanmedencében ülhessen hajóba.

A Fürdök, Hüttner kettős tavaly nem szerzett ugyan érmet a világversenyeken, de ez sokak szerint azért történt, mert a versenyzőknek a válogató után - kényszerűen - hajót kellett váltaniuk, amelyet nehezen szoktak meg. Ezzel Fürdök is egyetért, és bízik benne, hogy idén nem következik be olyan korszakalkotó változás a hajóépítésben, ami megzavarhatná egész éves munkájukat. Annál is inkább, mert a kenus már nagyon várja az idei, szülővárosában rendezendő Európa-bajnokságot. "Idén az Eb-n való szereplés legalább olyan fontos, mint a világbajnokságon, ezért bízom benne, hogy a válogatókon úgy szerepelünk majd, hogy ne kelljen választanunk, melyiken akarunk részt venni" - hangsúlyozta a szegedi kenusok reménysége, aki egyelőre nem döntött, hogy pontosan mely számokban próbálkozik majd társával, Hüttner Csabával. Az 1000 méteres páros biztosnak tűnik, az 500 méteres szám azonban még kérdéses, így lehet, hogy nem párban, hanem egy négyes egységben próbálkoznak ezen a távon.

Ajánlat: