Vágólapra másolva!
Clark megye területi ügyészsége nem emelt vádat Mike Tyson ellen. A hivatal elbírálta annak a vizsgálatnak az eredményét, amelyet a rendőrség folytatott le a bokszoló ügyében. Minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnokát két hölgy is feljelentette erőszakoskodásért.

Tyson ügyvédje, Damon K. Soll kijelentette: "Hálásak lehetünk az ügyészségnek, hogy a két esetben egymástól függetlenül folytatta le a vizsgálatot." Az ügyvéd azt is elmondta, annak külön örül, hogy a vizsgálatot nem befolyásolta az ügyet lefolytató rendőri szerv véleménye, amely nyomást gyakorolhatott volna az ügyészségre. A vizsgálat befejezését követően a rendőrség szóvivője azt sugallta - noha prejudikálni nem akart -, hogy bizonyos körülmények szinte kizárják, hogy Tyson ellen ne emeljenek vádat.

Két nő is feljelentést tett a bokszoló ellen. Az egyik azt állította, múlt év szeptemberében erőszakoskodott vele Vas Miska, egy másik hölgy tavaly december 28-án jelentkezett, hogy 2000 novemberében zaklatta a bokszoló. A megyei ügyészség a következő indokkal nem emelt vádat Tyson ellen: "Egyszerűen nem lehet bebizonyítani, hogy a szexuális kapcsolat erőszak hatására jött létre, vagy a másik fél beleegyezésével."