Társoldalunk:

Kokó vb-címmeccs nélkül vonulhat vissza

Hétfőn kapott szárnyra a hír, miszerint Kovács István visszatérése újból elmarad. Meglehet, hogy ha így folytatódnak a történések - azaz az Universum továbbra is csak hitegeti egykori profi világbajnokunkat -, akkor Kokó vb-címmeccs megvívása nélkül vonul vissza.

Kokó kiszolgáltatott helyzetben van, ugyanis úgy tűnik, az Universum számára kemény diónak bizonyul nemhogy egy újabb vb-címmeccs, de még egy felhozómeccs megszervezése is. Mint azt Szurmai Anikó, az egykori profi világbajnok ügyeit intéző aPlus Sport Kft. sajtófelelőse elmondta: Kokó egy esetleges vb-címmeccs megvívása nélkül is visszavonulhat, ugyanis annak összehozása természetesen nem csak rajta múlik. A sajtóreferens szerint az Universum Kovács veresége előtt és után is "mindig pozitívan állt hozzá" a magyar bokszolóhoz, ám mindez, meglehet, kevésnek bizonyul.

Kokóban már nem lát sok fantáziát az Universum - írja mai számában a Nemzeti Sport, a sajtófelelős erre így reagált: "Bármi megtörténhet." A sportnapilap azt is tudni véli: Kokó és hőn áhított vb-címmeccse azért is nehéz helyzetben van, mert a nagy szervezetek már eldöntötték, hogy ki kivel bokszolhat a bajnoki övekért - Kovács persze nincs benne a névsorban. A WBA-nál Gainer Sedával, a WBC-nél Morales Barrerával, a WBO-nál pedig Chacón Tapiával - tehát nem Kokóval - bunyózna. Az IBF trónján ülő Manuel Medina pedig azért tűnhet elérhetetlennek, mert az Universum nincs jó kapcsolatban a szervezettel.

S hogy Kokó áprilisban tényleg bokszolni fog-e egy felhozómeccsen, avagy az Universum "titokban" egy felhozómeccs nélküli Chacón-visszavágót szervez-e számára? Ezekre a kérdésekre pénteken kaphatjuk meg a választ, ugyanis Kovács István addig nem kíván nyilatkozni az ügyről.

JéPé

Ajánlat:

Hamed Barrerát akarja

Korábban:

Fórum:

Hajrá Kokó