Vágólapra másolva!
Vasárnap visszaveheti világranglista-elsőségét az amerikai Jennifer Capriati, akitől Venus Williams hétfőn vette át a vezető szerepet. A héten azonban az Australian Open bajnoka van előnyösebb helyzetben, nem is kell mást tennie, mint legyőznie a scottsdale-i torna döntőjében a másik Williams-lányt, Serenát.

Meglepetésre két esélytelen teniszező vívja a dubai 925 ezer dollár (255 millió forint) összdíjazású tenisztorna döntőjét. Az Arab Emirátusokban zajló viadal elődöntőjében ugyanis az esélyesebbnek tartott "ausztrál hősök", Johansson és Novak kikaptak a marokkói Younes El Aynaouitól, illetve a francia Fabrice Santorótól. El Aynaoui 7:6, 4:6, 6:3-ra verte az Australian Open bajnokát, a svéd Johanssont. "Kiváló mérkőzés volt. Ellenfelem mindent megpróbált, annyira akarta a győzelmet, de idegesen teniszezett. Szerencsére én nem, és nem aggódom a döntő miatt sem" - mondta a marokkói fiú.

A francia Santoro a nyolcadikként kiemelt cseh Jiri Novak ellen győzött heroikus küzdelemben 5:7, 6:3, 7:6-ra, életben tartva ezzel győzelmi reményeit, amire két esztendeje nem akadt példa. "Nem féltem Novaktól, de tudtam, a legjobbat kell nyújtanom, adogatásban is. Ez eleinte nem igazán jött össze, de aztán végül összekaptam magam. Amikor az első két meccslabdámat elvesztettem, átvillant az agyamon, akár még ki is kaphatok. De leültünk pihenni, és tudtam szusszanni" - értékelt Santoro.

Dubai Tennis Championships (925 ezer dollár)

Elődöntők:
El Aynaoui - Johansson 7:6, 4:6, 6:3
Santoro - Novak 5:7, 6:3, 7:6

Papírforma-eredményt hozott a San Jose-i Siebel Open két elődöntője, ahol az első helyen kiemelt ausztrál Lleyton Hewitt és a másodikként rangsorolt amerikai Andre Agassi jutott a fináléba. Hewitt 7:5, 6:4-re verte Gambillt és az a fura helyzet állt elő, hogy alig egy héttel az edzőcserét követően máris szembetalálja magát egykori trénerével, az Agassihoz átpártolt Darren Cahillel. "Nem félek a nagyszámú közönségtől, szeretem, csakúgy, mint Andre" - mondta a világelső. "Andre egész életében nagy játékos volt, szeretünk egymással játszani. Kicsit furcsa lesz, hogy Cahill már a másik oldalon ül, de igazából a tenisz egyéni sport, ahol csak a játékosok léteznek."

A hétszeres Grand Slam-győztes Agassi honfitársát, Andy Roddickot győzte le (6:3, 6:1), aki nagyon elégedetlen volt saját teljesítményével. "Úgy éreztem magam a tizenhatos mezőnyben, mint egy tizenkét éves gyerek. Agassi soha nem adja fel, még az esélyét sem látod annak, hogy van keresnivalód. Nagyon gyorsan megfogott, aztán lehúzta a rolót." Agassi csupán annyit mondott: "Nagyszerű éjszakám volt!"

Siebel Open, San Jose (400 ezer dollár)

Elődöntők:
Agassi - Roddick 6:3, 6:1
Hewitt - Gambill 7:5, 6:4

A férfiaknál a spanyol Carlos Moya és a brazil Fernando Meligeni játssza az Abierto Mexicano Pegaso elnevezésű 925 ezer dolláros verseny döntőjét. Az ötödik kiemelt Moya honfitársa, Montanes ellen győzött 7:6, 6:4-re, miközben az argentin születésű brazil Meligeni a tősgyökeres argentin Chelát verte 6:2, 6:4-re. "Mindig is jól szerepeltem honfitársaim ellen" - értékelt mosolyogva Moya. "Kifejezetten boldog vagyok, hogy döntőbe jutottam, csak az szomorít el, hogy éppen spanyolt kellett vernem a legjobb négy között."

Meligeni hetedik alkalommal indult az acapulcói tornán és második ízben került döntőbe. A brazil most abban bízik, hogy nagyobb szerencséje lesz, mint 1995-ben, akkor ugyanis az osztrák Thomas Muster alaposan elkalapálta. "Tudtam, hogy Chela fáradtabb lesz, s nekem ebből kell majd előnyt kovácsolnom. Remélem, megy majd a fináléban is a játék"

A hölgyeknél pályafutása második tornagyőzelmét szerezte meg a szlovén Katarina Srebotnik, aki az 1999-es estorili torna után ezúttal Acapulcóban nyert. A teniszezőnő remek formában van, egy hete Bogotában is döntőt játszhatott, akkor azonban kikapott a kolumbiai Zuluagától. Most az az argentin Paola Suarez volt az ellenfele, akivel korábban egyszer találkozott WTA-tornán és akkor, a tavalyi bogotai viadalon 6:4, 2:6, 6:4-re kikapott tőle. A mostani találkozás is három szettet hozott, de ezúttal Srebotnik bírta jobban és megérdemelten nyerte meg a fődíjat.

Mexican Open, Acapulco (925 ezer dollár)

Férfiak, elődöntők:
Moya - Montanes 7:6, 6:4
Meligeni - Chela 6:2, 6:4

Nők, döntő:
Srebotnik - Suarez 6:7, 6:4, 6:2

Jennifer Capriati-Serena Williams döntő lesz az arizonai Scottsdale-ben zajló, 585 ezer dolláros (160 millió forint) State Farm Women's Tennis Classic elnevezésű tornán. Az Australian Open-győztes Capriati a francia Nathalie Dechy (6:2, 6:3), Serena Williams pedig a svájci Martina Hingis ellen nyert (6:1, 3:6, 6:4). "Ha nyerek, ismét világelső leszek. Csak ez lebeg a szemem előtt" - mondta Capriati, akitől hétfőn vette vissza az elsőséget a másik Williams-lány, Venus. Serena érzi is ellenfele eltökéltségét: "Ha Jennifer nyer, ő az első. Így várhatóan nagyon motiváltan lép majd pályára."

State Farm Tennis Classic, Scottasdale (585 ezer dollár)

Elődöntők:
Capriati - Dechy 6:2, 6:3
S. Williams - Hingis 6:1, 3:6, 6:4

Pincési László

Korábban:

Fórum:

Tenisz