Vágólapra másolva!
Ötvenedik ATP-tornagyőzelme felé tart az amerikai Andre Agassi, miután már az elődöntőnél jár a scottsdale-i tenisztornán. Ugyancsak elődöntős honfitársa, Andy Roddick is, és teljesítményének értékét növeli, hogy a Delray Beach-i viadalon a fiatal játékos egy nap két mérkőzést is sikerrel vívott meg. Nincs már magyar játékos Indian Wellsben, miután utolsóként Mandula Petra is kikapott.

Nem sokáig maradt versenyben magyar teniszező a kaliforniai Indian Wellsben, miután a második fordulóban Mandula Petra is kikapott. A magyarok éljátékosánál az a luxemburgi Anne Kremer bizonyult jobbnak (4:6, 6:3, 6:3), aki tavaly, a Budapest Openen is megleckéztette.

A nap meglepetését az első helyen kiemelt belga Kim Clijsters kiesése jelentette. Clijsters, aki az ausztrál nyílt teniszbajnokság óta először lépett pályára, a francia Nathalie Dechytől kapott ki 6:2, 7:5-re. Győzött viszont az orosz Gyementyijeva, ő az amerikai Fraziert verte 6:3, 1:6, 6:3-ra, s közelebb került céljához: "Idén szeretnék egy tornát nyerni, és jó lenne, ha elkerülnének a sérülések."

Jelena győzelme egyébként egész orosz áradatot indított el, hiszen pénteken győzött még Miskina, Lihovceva és Panova is. Nem kell tovább sajnálni egyedül hagyott kutyusát Martina Navratilovának, aki a fehérorosz Zvereva oldalán a párosok első fordulójában kikapott a Middleton, Rippner kettőstől (6:4, 7:5).

Indian Wells (2,1 millió dollár)
2. forduló:
Kremer - Mandula 4:6, 6:3, 6:3
Gyementyijeva - Frazier 6:3, 1:6, 6:3
Panova - Oremans 6:2, 6:3
Lihovceva - Hopkins 7:5, 6:0
Miskina - Snyder 6:2, 6:3
Serra-Zanetti - De Los Rios 6:3, 6:3
Sucha - Nejedly 6:3, 6:0
Henin - Matevzic 5:7, 6:4, 6:4
Dechy - Clijsters 6:2, 7:5
Farina Elia - Dominikovic 6:4, 3:6, 6:4
Tanasugarn - Kandarr 6:2, 6:3
C. Black - Torrens-Valero 6:4, 6:1
Osterloh - Martinez 6:2, 6:7, 7:5
Pratt - Pisnik 2:6, 6:4, 6:3

Andre Agassi nem hibázta el a negyeddöntőt sem a 400 ezer dollár összdíjazású scottsdale-i viadalon, így töretlenül halad ötvenedik tornagyőzelme felé. Az első helyen kiemelt amerikai az utóbbi időben bombaformában teniszező argentin Chelát verte 7:5, 6:7, 6:1-re. "Nem látszik rajta, hogy gyors lenne, de minden labdát elér. Olyan tenyerei és fonákjai vannak, amelyek néha fogadhatatlanok" - dicsérte meg Agassi ellenfelét, aki 2001-ben - hat Challenger-tornán elért győzelmének köszönhetően a világranglista 810. helyéről a 71. pozícióba küzdötte fel magát.

Agassi következő ellenfele a belga Malisse lesz, aki könnyedén nyert a Samprast verő dél-afrikai Ferreira ellen (7:5, 6:2). Az elődöntő másik ágán a spanyol Juan Balcells a német Rainer Schüttlerrel küzd a fináléért.

Franklin Templeton Classic, Scottsdale (400 ezer dollár)
Negyeddöntő:
Agassi - Chela 7:5, 6:7, 6:1
Malisse - Ferreira 7:5, 6:2
Balcells - Okun 6:4, 4:6, 6:3
Schüttler - Moya 6:3, 3:6, 6:2

Bizonyítottan nincsenek erőnléti problémái Andy Roddicknak. Az amerikai teniszező a floridai Delray Beachen rendezett ATP-viadalon ugyanis a csütörtökön eső miatt elhalasztott mérkőzése miatt pénteken kétszer is pályára lépett és mindkét összecsapását megnyerve már az elődöntőben van.

Először a koreai Lee (7:5, 6:2), majd a francia Llodra (4:6, 6:4, 6:4) adta meg magát a tinisztárnak. "Utoljára 14 évesen egy juniortornán játszottam egy nap két mérkőzést. De arra legalább jó volt, hogy megtudjam, hol is tartok erőnlétileg" - értékelt Roddick.

Ezt bebizonyíthatta volna a thaiföldi Srichapan is, ám délelőtti mérkőzése pár perc után befejeződött, miután a chilei Nicolas Massu könyöksérülés miatt visszalépett. A pihentség ellenére Srichapan délután már nem bírt az ötödik kiemelt olasz Davide Sanguinettivel (6:4, 3:6, 6:3). Az elődöntőben Roddick a francia Anthony Dupuis-val mérkőzik, Sanguinetti pedig Jan-Michael Gambill ellen játszik.

International Tennis Championships, Delray Beach (400 ezer dollár)
2. forduló:
Srichaphan - Massu 2:1-nél Massu könyöksérülés miatt visszalépett
Roddick - Lee 7:5, 6:2
Negyeddöntő:
Dupuis - Lopez 7:6, 7:6
Sanguinetti - Srichaphan 6:4, 3:6, 6:3
Gambill - Sa 6:7, 6:4, 6:4
Roddick - Llodra 4:6, 6:4, 6:4

Pincési László