Vágólapra másolva!
Román szempontból negatív premier lesz a patraszi Európa-bajnokság (április 18-21.). A sportág történetében ugyanis először fordul elő, hogy az olimpiai és világbajnok nőitorna-válogatott nem vesz részt a kontinensviadalon, mivel a szövetség meghatározatlan időre feloszlatta a dévai olimpiai központban készülő csapatot, és jövő hét elején visszaküldik a lányokat klubjaikhoz.

A szövetség főtitkára, Adrian Stoica a sérülésekkel és a felkészülés során tanúsított fegyelmezetlenséggel indokolta a döntést. "Akik nem tudnak megfelelni erőnlétileg és pszichikailag a követelményeknek, rossz hatással vannak a közösségi szellemre. Az edzéseket ráadásul nagyon is lazán veszik. A helyzet már tarthatatlan volt, radikális lépésekre volt szükség" - mondta Stoica.

A szövetség berkeiből származó információk szerint azonban az is közrejátszott a döntésben, hogy Octavian Belu és Marian Bitang szakvezetők nem vállalják a felelősséget a lányokért, akik - bár a személyi lapokon munkára megfelelőnek vannak feltüntetve - valójában nem képesek elvégezni a kiszabott edzésadagot a sérülések miatt.

A hatfős csapatból viszont továbbra is Déván marad az egyéniben is világbajnok Andreea Raducan, akinek két hetet adtak arra, hogy "leadja" a három kilogramos súlyfölöslegét. "Mostani állapotában nagy a sérülés veszélye" - jegyezte meg Stoica, aki szerint az egyéni indulásra csak a 16 éves Oana Petrovschinak van esélye, ha addig megfelel Belu elvárásainak.

A szakember szerint az Eb-ről való távolmaradás már előre látható volt, és örült is a szövetségi döntésnek. "A lányok már azt hitték, hogy teljesítjük minden kívánságukat, és akármilyen formában kivisszük őket az Eb-re" - jelentette ki Belu, aki a sérülések túlnyomórészét is a súlyfölöslegnek tulajdonította. "Külföldön a sportoló rángatja az edzőt, hogy készítse fel, nálunk viszont éppen fordítva van. Itt a versenyzők azt képzelik magukról, hogy mindent megtehetnek."

Belu úgy vélte, hogy nem kell tragédiaként felfogni az Eb-ről való távolmaradást. "Azt is túlzás állítnai, hogy megszűnt egy csapat, mivel az gyakorlatilag nem is létezett. Ha nem is lett volna ez a döntés, akkor sem tudtam volna összehozni az öttagú válogatottat" - tette hozzá a szakvezető.