Vágólapra másolva!
Három nappal a 22. születésnapja után Alekszej Jagugyin csütörtökön is ünnepelhet, a férfi műkorcsolyázás olimpiai bajnoka negyedik vb-aranyát nyerte Naganóban.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Jagugyin alig egy hónappal olimpiai győzelme után ezúttal világbajnokságot nyert

Ám a két bíró nem vállalt túlzott kockázatot azzal, hogy Jagugyint senki sem tudja felülmúlni. A 22. születésnapját hétfőn Naganóban ünnepelt orosz versenyző idén megnyerte az Eb-t, az olimpiát, majd most a világbajnokságot is. A második helyen az olimpiai bronzérmes amerikai Goebel, a harmadikon a japán Honda végzett. A rövidprogram után még második helyen álló orosz Abt visszacsúszott a negyedik helyre.

Jégtáncban csütörtökön az original programra került sor, amelyben a két kötelező táncban is győztes orosz Irina Lobacseva, Ilja Averbuh kettős kapta a legmagasabb pontszámokat, s így változatlanul az első helyen áll. Lobacseváék a Salt Lake City-i olimpiai előtti világversenyeken csak a dobogó harmadik fokáig jutottak (a 2001-es vb-n, valamint az 1999-es, 2001-es és 2002-es Eb-n), de ha a pénteki kűrben nem hibáznak nagyot, akkor az idei Eb-bronz és az olimpiai ezüst után aranyérmük lesz a vb-ről. (A Salt Lake Cityben győztes francia Anissina, Peizerat, valamint az olimpiai bronzérmes, korábbi világbajnok olasz Fusar-Poli, Margaglio kettős nem nevezett a világbajnokságra.) A Gebora Zita, Visontai András páros az originalban a 21. helyen végzett, s az összesítésben is a 21. helyet foglalja el. A kűrre pénteken kerül sor, mint ahogyan a nők rövidprogramjára is.

A hölgyeknél a selejtező után az amerikai Kwan és az orosz Szluckaja áll az 1-2., az amerikai Cohen és a japán Suguri a 3-4., Sebestyén Júlia és a japán Onda az 5-6. helyen. A versenyben maradt 30 korcsolyázónő öt hatos csoportban lép jégre, az utolsó csoport szólítási sorrendje: Sebestyén, Suguri, Kwan, Onda, Cohen, Szluckaja. S pontozásos sportágról lévén szó, az sem mellékes, hogy a 4-es számú bíró helyére a magyar pontozót, dr. Fürst Juditot sorsolták be.

Eredmények:
Férfiak, végeredmény:
1. Jagugyin (orosz) 2,0
2. Goebel (amerikai) 4,8
3. Honda (japán) 6,0
4. Abt (orosz) 6,0
5. Li (kínai) 9,8
6. Weiss (amerikai) 9,8

A jégtáncverseny állása:
1. Lobacseva, Averbuh (orosz) 1,0
2. Bourne, Kraatz (kanadai) 2,0
3. Drobiazko, Vanagas (litván) 3,0
4. Chait, Saknovski (izraeli) 4,0
5. Denkova, Sztavijszki (bolgár) 5,0
6. Grusina, Goncsarov (ukrán) 6,0
...
21. Gebora Zita, Visontai András 21,2

Fábik Tibor

Korábban: