Vágólapra másolva!
Andre Agassi és Roger Federer egyaránt tartotta magát ígéretéhez, és ha nem is ugyanolyan teljesítménnyel, de bejutottak a Nasdaq-100 Open elnevezésű Key Biscayne-i tenisztorna döntőjébe. A hölgyek fináléját ma késő délután Serena Williams és Jennifer Capriati vívja.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Federer öröme érthető: a svájci teniszező pályafutása során először győzte le az aktuális világelsőt

A Crandon Parkban előbb Andre Agassi, és a torna legnagyobb meglepetése, a chilei Marcelo Rios lépett pályára. Amint arról korábban már írtunk, az amerikai teniszező pályafutása során eddig képtelen volt nyerni Rios ellen, mind a két eddigi találkozáskor a chilei győzött. Persze az igazság kedvéért illik hozzátenni, a két összecsapás még 1998-ban volt, amikor Rios vezette is a világranglistát. Akkor a németországi Grand Slam-kupán 6:4, 2:6, 7:6, 5:7, 6:3-ra, Key Biscayne-ben pedig 7:5, 6:3, 6:4-re győzött Rios - egyaránt a döntőben.

A mostani találkozóra sem lehet azt mondani, hogy Agassi villogott volna, inkább csak a chilei teniszező sérülése miatt nyert. Az első játszmát rövidítésben elveszette, a másodikat 6:4-re nyerte, ám a két szett alatt 17 adogatás elnyerési lehetőségéből mindössze kettőt használt ki! "Nagyon meglepődtem. Ha kellően koncentrálok, kemény meccset játszom, akkor váratlanul tud érni egy ilyen döntés" - értékelt Agassi, miután ellenfele feladta a találkozót.

Ha testileg nem is, lélekben hasonlót cselekedhetett a világelső Lleyton Hewitt is, miután a másik elődöntőben hatalmas meglepetésre kikapott az esélytelenebbnek tartott Roger Federertől. Az ausztrál teniszező 22 mérkőzésből álló győzelmi sorozata megszakadt, Federer viszont jelenleg sorozatban 40. saját adogatás megnyerésénél tart, ami a mai teniszben nem kis bravúr.

A svájci "mumust" egyébként is utálhatják a világnagyságok, tavaly például az élő legenda Pete Sampras 31 mérkőzéses wimbledoni csúcsát rombolta szét. "Ez valami különleges érzés, soha nem győztem még le a világranglista aktuális éllovasát. Ez életem első Masters Series-fináléja, és esélyes vagyok a végső sikerre is" - nyilatkozta magabiztosan Federer.

A hölgyek döntőjére Serena Williams és Jennifer Capriati között helyi idő szerint délben, magyar idő szerint eset 18 órától kerül sor. Egymás elleni mérlegük eddig Capriati javára billen, ő négyszer, Serena háromszor tudott győzni.

Eredmények, Nasdaq-100 Open (Key Biscayne):
Férfiak, elődöntők:
Agassi - Rios 6:7, 6:4-nél Rios sérülés miatt visszalépett
Federer - Hewitt 6:3, 6:4

Pincési László

Korábban: