Vágólapra másolva!
Jack Nicklaus, a golf Masters-tornák történetének legsikeresebb játékosa kihagyja az idei versenyt. Nicklaus, aki hatszor nyerte a tornát, elhúzódó hátsérülése miatt mondta le a viadalt.

A 62 éves versenyző már ezen a héten rendezett profi tornán sem indult. "Az utóbbi pár hónapban próbáltam kúrálni magam, hogy formába lendüljek, de biztos, hogy ezt a két versenyt ki kell hagynom. Ennek ellenére nem tettem le róla, hogy még visszatérjek a golf színpadára. Bármennyire szeretném is, jelenleg nem vagyok abban az állapotban, hogy versenyszerűen golfozzak" - nyilatkozta Nicklaus.

Ez a második alkalom 1959 óta, hogy a golfkirály távol marad az augustai versenytől. Három évvel ezelőtt csipősérülése akadályozta részvételét. Az augustai torna rendezői sajnálkozásukat fejezték ki, hogy Nicklaus nem tudja folytatni páratlan versenyzői sorozatát: "Szomorúak vagyunk, hogy Jack nem indul a tornán. Ám reménykedünk abban, hogy hamarosan rendbejön, s újra versenyezhet" - mondta Hootie Johnson, a rendezvény igazgatója.

A 62 éves golfmatuzsálem páratlan eredményekkel rendelkezik: utoljára 46 évesen, 1986-ban győzött Augustában. Első Mesterversenyét 1963-ban nyerte, 1965-ös és '66-os diadalának köszönhetően ő volt az első, aki két egymást követő évben is nyerni tudott. Még 1965-ben 271 ütéssel rekordot állított fel, ezt Tiger Woods 1997-ben mindössze egyetlen ütéssel döntötte meg.

Thury Gábor

Ajánlat: