Társoldalunk:

Magyar öttusázók a madridi Világkupán

A magyar öttusázók már túl vannak egy sikeres nemzetközi versenyen, de az csak afféle bemelegítés volt, az igazi szezon csütörtökön kezdődik a madridi Világkupa-versennyel. Részt vesz rajta a két egyéni világbajnok, Vörös Zsuzsa és Balogh Gábor is, a férfiak pedig az Eb- és vb-részvételért is küzdenek. Az idény végén a budapesti Világkupa-döntő két győztese már olimpiai kvótát szerez.

Az öttusavilág élvonala Madridban gyűlik össze a héten a csütörtöktől vasárnapig tartó Világkupa-versenyen. Az első Vk-fordulót március közepén rendezték Mexikóban, de azt a kirándulást kevesen vállalták, a magyar színekben indulók közül senki sem volt ott, a kettős állampolgár Partics Katalin Görögországnak szerzett egy első helyet. A magyar férfi öttusázók számára ez lesz az első válogató az Európa- és a világbajnokságra. A válogatást bonyolítja, hogy a Vk-kon országonként csak négy versenyzőt fogadnak, így tehát a nyolcfős magyar keretet kettéosztották, a mezőny egyik fele Madridba utazott szerdán, a másik fele pedig Sindelfingenben versenyez három héttel később. A két csapat Budapesten, az itteni Világkupa-versenyen találkozik a jövő hónapban, mivel a hazai részvevőkre nem vonatkozik a létszámkorlátozás. A két eredmény alapján dől el, hogy ki utazhat az Eb-re és a vb-re.

Pálvölgyi Miklós szövetségi edző, a férfiak kapitánya azt mondja, hogy megpróbálják egy lendülettel venni az év két, fontos eseményét, mert mindössze három hét szünet lesz az Usti nad Laben-i Eb és a San Franciscó-i vb között. A négy egyéni és a három váltós helyre akár hét öttusázót is vihetne a kapitány, de nem akar "külön sorokat" indítani, illetve ahogyan fogalmaz, nem hígítja fel a válogatottat, szociális alapon senkit sem fog beállítani. Úgy tervezi, hogy legfeljebb öt versenyző utazhat, vagyis minden helyért meg kell küzdeni. Ez egyben azt is jelenti, hogy kedvezményt senki sem kap, bár a kapitány hozzáteszi, hogy aki a korábbi eredményei alapján kaphatna, talán sértésként is fogná fel a feltételezést, hogy csak segítséggel tud bekerülni a válogatottba.

A versenyzők a rangsor alapján választhattak a két külföldi Vk-verseny közül, az első három helyezett, Balogh Gábor, Horváth Viktor és Fülep Sándor Madridra szavazott, és hozzájuk csatlakozhatott Kovács Gergely is. A másik csoportból Kállai Ákos, Sárfalvi Péter, Kertész Ádám és Horváth András igyekszik eljutni az idei világversenyekre. A mérce magas, mert tavaly az Eb-n és a vb-n is a magyarok nyerték a csapatversenyt Balogh, Fülep, Horváth Viktor összeállításban, és mindkétszer győzött a váltó is, Balogh helyén Kállaival, ezenkívül az egyéniben Balogh vb-aranyat, Horváth ezüstöt, Fülep pedig Eb-bronzot szerzett.

A zsúfolt idény végére marad a budapesti Vk-döntő, azzal a dupla téttel, hogy egy hazai versenyen mindenképpen illik jó eredményt elérni, ezen meg különösen, mivel a férfi és a női győztes szerez elsőként kvótát az athéni olimpiára. A magyarok a rendező jogán egy-egy versenyzőt mindenképpen indíthatnak, de ezt az előnyt a szövetség vezetői csupán elméleti lehetőségként kezelik, mert azt kizártnak tartják, hogy senki nem harcolja ki a döntőbeli szereplés jogát. A magyarok másfél hete Kairóban versenyeztek, akkor Horváth Viktor nyert Kovács Gergely előtt, de azt inkább bemelegítésnek tekinti Pálvölgyi Miklós. Szintén ott volt Kairóban Máthé Vivien, Simóka Bea és Szatmári Adrienn, ők hárman meg is nyerték a csapatversenyt és a váltót is. Kulcsár Antal, a női válogatott kapitánya Madridban Vörös Zsuzsát, Füri Csillát, Simóka Nórát és Vojtkó Editet indítja, de a felsorolt hét öttusázó mellett még mások is szóba jöhetnek a válogatáskor.

Egyelőre tehát bő a keret, a sorrend két hazai verseny alapján alakul ki - a gyengébbik lovaglást nem veszik figyelembe -, mindkettőt Székesfehérvárott rendezik meg, az egyik egy Vk-verseny lesz, a másik pedig az országos bajnokság, a riválisok nem kerülik el egymást. A ranglista első két helyezettje egyéni induló lesz, a harmadik is részt vesz az Eb-n, a váltót pedig a kapitány állítja össze. Kulcsár Antal azt mondja, maga is kíváncsi a madridi eredményekre, hiszen várhatóan most találkozik először a teljes élvonal. Pálvölgyi Miklós szerint még nem kell csúcsformát mutatni, azt várja, hogy kiderüljön: sikeres volt-e a felkészülés. Szerinte ezt a versenyt még nem feltétlenül kell megnyerni, bár azon sem lepődne meg, ha magyar öttusázó győzne Madridban.

A madridi Világkupa-verseny csütörtökön kezdődik a női selejtezőkkel, pénteken a férfiakéval folytatódik, a 32-es döntőket szombaton és vasárnap rendezik meg.

Lépesfalvi Zoltán

Korábban: